Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Páratlan ötösfogat

Páratlan ötösfogat

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 3 perc

Legendás meccsek – Magabiztos győzelem Kassán, izgalmas rangadók Budapesten

Elcsendesedtek a futballpályák, megszűnt a labdapattogás, és a futballszerető társadalomnak egyre jobban hiányzik a foci. „A labdaéhség” enyhítésére felelevenítjük a korábbi legendás meccseket, és a teljesség igénye nélkül beszámolunk néhányról, amelyek valamilyen okból figyelemre méltók. Ezúttal az május 4-10. közti mérkőzésekről olvashattok.


Négyet rúgott az ötösfogat

1940.05.05., Kassai AC–Kispest FC 0–4

A Nemzeti Bajnokság 22. fordulójában a tabella 4. helyén álló Kispest Kassára látogatott. A kispestiek nehéz mérkőzésre számítottak, de bíztak a csatársorukban, mert a Kincses, Nemes, Olajkár II., Déri, Kalocsay összetételű ötösfogatnak nem nagyon volt párja a bajnokságban. Jellemző, hogy a forduló után a kispesti csatárok 62, a listavezető Hungária (MTK) támadói 58 gólt szereztek. Ónody helyett Rátkai lett a balhátvéd, Ónody ugyanis ebéd után engedély nélkül eltávozott, ezért Puskás Ferenc edző büntetésből kihagyta a csapatból. A piros-feketék a 28. percben szögletből szereztek vezetést. Déri beadását Zalai fejelte a kassai kapuba. Az első félidő kiegyenlített volt, de a szünet után a jó formában lévő kispesti csatársor háromszor is bevette a felvidékiek kapuját. A 61. percben Víg szabadrúgása lepattant a sorfalról, éppen Olajkár II. elé, aki egyből a kapuba lőtt. A 76. percben Kalocsai beadását Nemes pazar fejessel küldte a kassai kapuba. A meccset a 86. percben Nemes zárta le, amikor Kalocsay beadását kapásból bombázta a hazaiak kapujába.


Bírócsere után három büntető, két kiállítás

1996.05.05., Kispest-Honvéd FC–MTK FC 2–1

Szokatlan időpontban, vasárnap 11 órakor kezdődött a Bozsik Stadionban a sok nagy csatát megélt Kispest-Honvéd–MTK párharc. Eredetileg Puhl Sándor volt kijelölve a mérkőzés játékvezetőjének, de a sípmester Atlantába utazott, az olimpiai labdarúgótorna sorsolására, így Kiss játékvezető lépett a helyébe. A matiné ellenére 3 ezer néző volt a lelátón, a hazai ultrák megtöltötték a szektorukat, a másik oldalon szurkoló ugyan nem, de egy MTK-zászló azért látható volt.

A kék-fehérek összeállításában találunk jó néhány érdekességet. Az MTK-ban nem kevesebb, mint öt egykori kispestit találunk, Farkasházy és Illés a kezdőben, Hamar és Füle csereként lépett pályára, az együttes edzője pedig Garaba Imre, a kispestiek 82-szeres válogatott védője volt. Csertői ezen a meccsen még az ellenfél játékosa volt, de két év múlva már piros-feketében futballozott.

A korai kezdés ellenére változatos, jó meccset láthatott a közönség, hol az egyik, hol a másik kapu előtt adódott veszélyes helyzet. A gólok még sem akcióból, hanem szabadrúgásból és büntetőkből estek. A 43. percben Plókai szabadrúgásból 25 méterről bombázott Babos kapujába. A második félidőt az MTK kezdte jobban. A 48. percben a Kenesei buktatásáért megadott 11-est Zsivótzky értékesítette. A 67. percben újra előnyhöz juthatott volna a Kispest, de az Árgyelán gáncsolásáért megítélt 11-est Mátyus elhibázta. Már úgy nézett ki, hogy döntetlenre végződik a rangadó, amikor a végére felgyorsultak az események. A 90. percben Tóth Mihály és Kuttor harcolt a 16-oson belül a labdáért, a kispesti támadó földre huppant, a játékvezető pedig a 11-es pontra mutatott. A büntetőt erősen vitatták a kék-fehérek, Robert Warzycha azonban nem zavartatta magát és kegyetlenül bevágta a piros-feketék győztes gólját. Parázs hangulatban ért véget a meccs, Kiss játékvezető a 91. percben Warzychát, egy perccel később az MTK-s Szekerest is kiállította.


Nota mindent védett, Sasu gólja döntött

2001.05.04., Újpest FC–Kispest-Honvéd FC 0–1

Újpesten a tabella harmadik helyezettje fogadta a második helyen tanyázó Kispest-Honvédot. A lila-fehérek ősszel izgalmas mérkőzésen 3–2-re nyertek Kispesten, így a piros-feketéket a visszavágás vágya fűtötte. Az azóta tragikus körülmények között elhunyt Nota Gyula négy és fél bajnoki meccs óta nem kapott gólt, és mint később kiderült, ezt a jó szokását Újpesten is megtartotta. A kispestiek tartalékosan, Piroska, Faragó és Pintér nélkül léptek pályára.

Az első félidőben az Újpest dominált, több helyzetet is kidolgoztak, Nota azonban biztos pont volt a Kispest kapujában. Szünet utánváltozott a helyzet, a Szabó Tibor, Marius Sasu kettős sok borsot tört a lila védők orra alá. A kispesti duó a 78. percben döntötte el a 3 pont sorsát. Szabó Tibor a védők mögé beinduló Sasu felé ívelte a labdát, a kispesti támadó mellel maga elé tette azt, majd a balösszekötő helyéről, ballal, nagy erővel lőtt, a labda a bal kapufát érintve került a hálóba.

Kisteleki István, az Újpest edzője a meccs után a következőket mondta: „Tudtuk, hogy Sasu nagyon veszélyes játékos és éppen ezért Tamásinak az volt a feladata, hogy szorosan fogja őt. Ennek ellenére a román támadó lőtte a Kispest gólját. Támadtunk, küzdöttünk, de mai teljesítményünkkel nem érdemeltünk győzelmet, igaz, talán a vereségünk is egy kicsit igazságtalan volt.”

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub