Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Pinte Patrik a Honvédé!

Pinte Patrik a Honvédé!

Klub

Megjelenés: 2025. 07. 01. 16:51Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

A 28 éves támadó 2+1 éves szerződést kötött klubunkkal.

Mint ismert, Pinte Patrikot januárban félszezonra, június 30-ig vettük kölcsön a Nyíregyháza Spartacus együttesétől. A szabolcsiaknál 2027 nyaráig szólt a szerződése, amelyből azonban klubunk kivásárolta a játékost.

Patrik remekül kezdett, előbb góllal debütált a Honvédban a Kozármisleny elleni felkészülési mérkőzésen, majd első két bajnokiján, a Budafok és a Tatabánya ellen is betalált, ezt követően kisebb sérülések hátráltatták, de így is 11 bajnokin segítette a Honvédot eredményes és hasznos játékával.

„Januárban érkeztem, a srácok nagyon jól fogadtak, és nyugodtan állíthatom, hogy kiváló közösségről van szó. Nagyon jól éreztem magamat ez idő alatt. Ezt a magot ráadásul jórészt sikerült egyben tartani, erre pedig lehet építeni. Ezért egy percig sem volt kérdés, hogy maradni szeretnék. Nagyon örülök, hogy a két klubnak sikerült megegyeznie egymással. Bízom benne, hogy tovább tudunk fejlődni és még a tavaszinál is jobb teljesítményt tudunk nyújtani" – nyilatkozta Patrik a szerződés aláírását követően klubunk hivatalos oldalának.

2025. 07. 01. 16:51Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub