Erősen tartalékos összeállításban lépett pályára a Honvéd BKE öregfiúk együttese az ISSIMO SE otthonában rendezett bajnokin, hiszen több kulcsember – köztük Komora, Kamber, Tóth Csaba, Bábik és Bárányos – sem állt rendelkezésre. A hiányzók távolléte érződött is a csapat játékán, ennek ellenére a mieink sokáig közel álltak a győzelemhez.
A hazaiak gyorsan, már a 3. percben megszerezték a vezetést, ám a Honvéd nem zuhant össze: a 13. percben Lukács egalizált, majd egy szöglet után Youla fejjel fordított, így a piros-feketék előnnyel vonulhattak pihenőre. A második félidőben is több lehetőség adódott a Honvéd előtt, ám sem Youla, sem Andric nem tudta értékesíteni a megítélt büntetőket.
A kihagyott helyzetek megbosszulták magukat: a 70. percben az ISSIMO kiegyenlített. A hajrában ismét Youla fejelt a kapuba, ám a játékvezető – vitát kiváltva – érvénytelenítette a találatot, így maradt a 2–2-es döntetlen.
Mivel a közvetlen rivális FTC és MTK is győzni tudott, a Honvéd BKE ezzel a pontvesztéssel visszacsúszott a tabella harmadik helyére. A következő fordulóban, szeptember 29-én, hétfőn a BAK SE ellen javíthatnak a mieink a Honvéd Akadémián.
ÖREGFIÚK I. OSZTÁLY, 3. FORDULÓ
XV. KERÜLETI ISSIMO — HONVÉD BKE 2-2 (1-1)
Budapest, Vasgolyó utcai Sporttelep. Vezette: Gyana Gergely (Trapp E., Petrák M.).
HONVÉD: Plókai — Kovács K. (Máj), Lázár, Gálvölgyi, Erdei, Csabankó (Andric), Zana, Lannert,
Youla, Trembulyák, Lukács. Vezetőedző: Mursa Bálint
G: Petro (2), illetve Lukács, Youla.





