Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Presztízsmeccs

Presztízsmeccs

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

Uzoma Eke harcos játékot vár az Újpest ellen

Vasárnap koraeste az Újpest ellen folytatja a bajnoki szereplést hazai pályán a Budapest Honvéd, amely két hete, a DVTK ellen áttörte a gátakat, s 4–2-es győzelmével megszerezte első pontjait az OTP Bank Ligában. Uzoma Eke szerint arra a meccsre támaszkodhatunk az előttünk álló kihívás során is.

„Ugyanazt a játékot várom magunktól, mint amit a Diósgyőr ellen mutattunk – szögezte le a 31 éves védőnk. – Néhány meccsen nem jött ki mostanában a lépés számunkra, de a DVTK ellen jó munkát végeztünk, abban bízom, hogy onnan tudjuk folytatni vasárnap. Úgy gondolom, készen állunk az Újpest ellen, igazi rangadó lesz, presztízscsata. Ezt az új srácok is tudják, de mindannyiunk közül jó barátom, Donát tudja csak igazán, hiszen az ő korábbi csapata ellen lépünk pályára. Motiváltak vagyunk, meg szeretnénk hálálni a szurkolóink bizalmát ezen a találkozón.”

Az előző idényben épp a lila-fehérek ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban a Honvéd, azon a találkozón Uzoma Eke volt az egyik, aki bevette az újpestiek kapuját. Védőnk most is örömmel emlékszik vissza arra a meccsre, de nem tulajdonít nagy jelentőséget neki.


„Igen, valaha egyszer valóban lőttem gólt az Újpestnek, az egy jó meccs volt, de ma már csak történelem! Most a jelenre kell fókuszálnunk. A gólszerzést szívesen átadom most Gazdinak, láthattuk a kupameccsen, hogy óriási formában van, én pedig ennek borzasztóan örülök. Ő a mi reménységünk, benne van minden bizalmunk. Na persze, semmi teher...” – nevetett fel védőnk, aki hozzátette, az említett, Tiszaújváros elleni Magyar Kupa-győzelem jó hangulatot teremtett az öltözőben, s felszabadultan készült a csapat a következő kihívásra.

„Ez egy teljesen más Újpest, mint amivel tavaly találkoztunk – mondta ellenfelünkről Uzoma Eke. – Kulcsjátékosok távoztak, s nemrég új játékosok érkeztek a csapathoz, de ez nem a mi ügyünk, nekünk csak saját magunkra kell koncentrálnunk. Nem is azt mondom, hogy a győzelem a célunk, mert az közhelyes, a győzelem megszületik akkor, ha keményen dolgozol az edzéseken és a meccseken is. Még ha nem is jön ki mindig a lépés, sosem felejthetjük el, hogy a Honvédért játszunk, harcolnunk kell a klubért, a szurkolókért, s ha ez megvan, akkor az eredmények is jönnek majd és a tabellán is feljebb kerülhetünk. Ezt kell tennünk az Újpest ellen is, küzdenünk kell a pályán.”

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub