Április elsején, Puskás Ferenc születésének 99. évfordulóján kisorsolták Felcsúton a 18. Puskás-Suzuki-kupa csoportbeosztásait. Az idei kiírás során ugyanazon nyolc csapat verseng majd egymással, mint tavaly. A sorsoláson közreműködött többek közt elnökünk, Szijjártó Péter is, aki kiemelte, a világ legtöbb helyén Magyarországot még mindig legendánkkal, Puskás Ferenccel azonosítják.
Petrók Viktor U17-esei a B-csoportba kerültek, ahol az olasz Juventus, a cseh Slavia Praha és a görög Panathinaikosz lesz az ellenfelük. A másik kvartettben házigazda a rekordgyőztes spanyol Real Madrid, a portugál Sporting, a belga Genk és a házigazda PFLA szerepel majd. Az utolsó napon a helyosztókat a csoportban elért helyezések alapján rendezik meg.
Klubunk legutóbb 2016-ban nyerte meg a tornát, ugyanakkor az előző évben Bogdánfi Márton vezette csapatunk – többek közt a Real Madridot legyőzve – egészen a döntőig menetelt, ahol végül a Juventus megálljt a parancsolt. A mostani kiírásban szereplő U17-eseink az előző szezonban –megelőzve többek közt a Vasast, a Debrecent és a Ferencvárost – megnyerték az U17-es kiemelt bajnokságot, és ebben a szezonban is a bajnoki címért harcol ez a korosztály: 29 ponttal csak rosszabb gólkülönbségünk miatt állunk az ugyanannyi pontot gyűjtő MTK, Ferencváros duó mögött.
A PSK eddigi győztesei:
2008: Real Madrid (spanyol), 2009: Ferencváros, 2010: Budapest Honvéd, 2011: Budapest Honvéd, 2012: Budapest Honvéd, 2013: Real Madrid, 2014: Real Madrid, 2015: Budapest Honvéd,
2016: Budapest Honvéd, 2017: Real Madrid, 2018: Genk (belga), 2019: Flamengo (brazil), 2020-ban a tornát a koronavírus-járvány miatt nem rendezték meg, 2021: PFLA 2022: Real Madrid, 2023-ban a torna a hazai rendezésű U17-es Eb miatt elmaradt, 2024: Real Madrid 2025: Juventus (olasz).




