Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Puskás, a példakép

Puskás, a példakép

Klub

Megjelenés: 2022. 04. 01. 13:06Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Koszorúzással emlékeztek meg akadémistáink a „száguldó őrnagyról“

95 éve született a kispesti labdarúgás és a magyar futball történelmének legnagyobb csillaga, Puskás Ferenc, ennek alkalmából közös megemlékezést tartott a Magyar Futball Akadémia és partnerintézménye, a Puskás Ferenc Általános Iskola. Az ünnepségen, amelyre az utánpótlásközpontot ékesítő Puskás-szobornál került sor, a 7. és 8. osztályos akadémista diákok mellett részt vett Gaál Richárd, az MFA oktatási és szociális igazgatója, valamint beszédet mondott Bihari Péter, a kispesti legenda nevét viselő intézmény igazgatója.


„Ez a szobor kicsit eltér az iskolánkban, vagy a Kőbánya-Kispesten található szobroktól, s az én értelmezésemben egy jelentős dolgot jelképez, hiszen Puskás Öcsit ebben az ábrázolásban fiatalok veszik körül. Ebben én, bár lehet, csak mint elvetemült pedagógus, azt látom, hogy a híres futballistáknak az is a feladata, hogy valamilyen úton, módon a fiataloknak, az ifjúságnak utat mutassanak, irányt szabjanak, s példaképek legyenek a számukra  – mondta beszédében Bihari Péter intézményvezető. – Nektek itt, az akadémián megvan a lehetőségetek arra, hogy az NB I-es játékosoktól és a korábbi kiváló labdarúgóktól példát vegyetek, beszélhettek velük, tudtok tőlük támogatást kérni, s ez láthatóan jól is működik, hiszen nagy részetek korosztályos válogatott, amivel öregbítitek a Magyar Futball Akadémia, a Budapest Honvéd és a Puskás Ferenc Általános Iskola hírnevét is.“

2022. 04. 01. 13:06Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub