A legendás meccsek című rovatunkban már bemutattunk három emlékezetes összecsapást a kispesti klubtörténelem május 18–24. között játszott találkozóiból, most pedig jöhet a ráadás: 1988. május 21-én 4–0-ra győzte le a bajnoki címre hajtó Honvéd a vendég Vasast.
Mit vár a Vasas ellen? Tették fel a kérdést a meccsre kilátogató Puskás Öcsinek.
„Ha a Honvéd bajnokságot akar nyerni, ekkor a hazai pályán mindenképpen győznie kell” — válaszolt a kispesti legenda.
Márpedig a Honvéd bajnokságot akart nyerni (nyert is), így ennek megfelelően kezdte a meccset. A 16. percben Gyimesit felvágták a 16-os oldalvonalánál, a szabadrúgást a sértett végezte el, lövésébe az angyalföldi Balog olyan szerencsétlenül lépett bele, hogy a labda a Vasas kapujában kötött ki. Még a szünet előtt, a 45. percben növelte előnyét a kispesti együttes, Gyimesi átadását Fodor lőtt a Vasas kapujába. A 71. percben Fitos fejese a kapufát érintve jutott a hálóba. A kispestiek negyedik gólja a 90. percben esett 11-esből, amit Gyimesi a jobb felső sarokba lőtt, 4–0.
A Honvéd tehát Puskás Öcsi kérésének megfelelően győzött és egy lépéssel közelebb került az aranyéremhez.
A bajnokcsapat edzője Bicskei Bertalan volt. Hátul a két Disztl, Péter a kapuban, László a védelem közepén. A beállós szerepében szintén egy volt videotonos Csuhay. A két szélén két válogatott védő Sallai Sándor és Cseh András. A középpályán a csapat esze Gyimesi László, az örökmozgó Sikesdi Gábor, Fitos József és a szélvészgyors Sass János. Elől két kiváló támadó, Fodor Imre és Kovács Kálmán.
A Vasas kapuját a Honvéddal 3 bajnoki címet nyert Andrusch József védte, a középpályán Szíjjártó István szerepelt, aki néhány hónap múlva már Honvéd-mezben játszik. Az angyalföldiek edzője a későbbi MLSZ-elnök Kisteleki István volt.





