Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Régre nyúló rivalizálás

Régre nyúló rivalizálás

Klub

Megjelenés: 2021. 08. 14. 12:03Olvasási idő: 3 perc
E-mailFacebook

109. alkalommal lépünk pályára az Újpest vendégeként

Az OTP Bank Liga  3. fordulójában Újpestre, a Szusza Ferenc Stadionban látogat a Bp. Honvéd. Az lila-fehérek pályaválasztása mellett ez lesz a 109. mérkőzés. Az eddigi 108 találkozón 26 kispesti győzelem született, most ezek közül idézzünk fel nektek három emlékezetes találkozót.


1926.04.25.: Újpesti TE–Kispesti AC 0–2  

1926 tavaszán, Újpesten került sor az utolsó amatőr UTE–KAC meccsre. Néhány hónappal később a labdarúgás szétvált amatőr és profi ágra, a következő szezonban már a profi Újpest FC és Kispest FC játszott a bajnoki pontokért. A kispesti vezetők Szabó sérülése miatt keseregtek, ami nem csoda, hiszen a csapat gólzsákját kellett nélkülözniük. Szabó pótlására az újonc Zaviza Gyulát szemelték ki, később kiderült, Zaviza jó választásnak bizonyult.

A nagy iramú mérkőzésen a KAC ugyan kevesebbet támadott, mint az Újpest, de ellentámadásai sokkal veszélyesebbek voltak, mint a hazaiaké. Az újonc Zaviza két góljával a Kispest megérdemelten vitte haza mindkét pontot a rivális otthonából.  A Nemzeti Sport nem fukarkodott a dicséretekben: „A KAC csapata igen jó benyomást keltett. A szép szál legények kitűnő fizikummal rendelkeztek, agilisak és önfeláldozók voltak. Okosan, nyugodtan kombináltak, nem ismertek elveszett labdát. A csapat minden része jól működött.”

A meccs hőse, Zaviza Gyula kispesti pályafutása rövidre sikeredett, 1926-ban a Szegedi KAC csapatától érkezett Kispestre és még ebben az évben a Somogyhoz igazolt.

KAC: Török – Saguly, Dudás – Raix, Hungler III, Budai – Blum, Zaviza, Fürstner, Krausz, Gulyás.
UTE: Wachsmann – Fogl II, Markó – Kelecsényi, Buza, Müller – Leitner, Török, Grossmann II, Schaller, Szidon.

 

1952.08.24.: Bp. Dózsa–Bp. Honvéd 0–4 (0–2) 

Nagy iramú, időnként látványos játékot hozó mérkőzést láthatott a Megyeri útra kilátogató 30 ezer néző. Az első félidőben felváltva támadott a két együttes, a Dózsa valamivel többször jutott el a Honvéd kapujáig, de ezek a támadások rendre fennakadtak a határozott, keményen Honvéd-védőkön.

A szünet után a Kispest nagy lendülettel játszott, gyors, korszerű támadásokkal sok gólhelyzetet teremtett a Dózsa kapuja előtt. A második félidőben fél órán át a nagyszerűen játszó Bp. Honvéd komoly fölényben volt. Végeredményben a piros-fehérek még ilyen különbséggel is megérdemelten győztek. 

Az első gólt Kocsis az ötös oldalvonaláról, a jobb kapufa belső élét érintve fejelte a hálóba. A második kispesti találatot is Kocsis szerezte, miután Budai II beadását bólintotta Henni kapujába. A harmadik Honvéd-gól a Várhidi kezezéséért megítélt büntetőből esett, amit Puskás értékesített. A negyedik pedig Budai II nevéhez fűződik, aki Puskás remek labdáját bombázta a hálóba.

Újpesti Dózsa: Henni – Balogh II, Várhidi, Farsang – Horváth, Gyurik – Egresi, Szusza, Virág, Lehel (Deák, 59.), Tóth.
Edző: Jávor Pál.

BHSE: Grosics – Rákóczi, Lóránt, Tóth III – Bozsik, Bányai – Budai II, Kocsis, Budai I, Puskás, Babolcsay.
Edző: Kalmár Jenő 

 

1974.06.01.: Újpesti Dózsa–Bp. Honvéd 1–3 (1–1) 

A mérkőzés kezdete előtt Kozma Mihály, a Bp. Honvéd csapatkapitánya virággal kedveskedett az utolsó NB I-es mérkőzésére készülő Szentmihályi Antalnak. A kispestiek a meccs alatt azonban már nem voltak ilyen udvariasak, és a búcsúzó kapus hálójába három gólt is berámoltak.

Szűk fél óráig jobbára a kispestiek támadtak, a 25. percben viszont büntetőhöz jutott az Újpest, amit Fazekas értékesített. A 34. percben egyenlített a Honvéd, Kozma 4 méterről gurította a labdát Szentmihályi kapujába. A második félidő két óriási Honvéd-helyzettel kezdődött, majd a 49. percben megszerezték a vezetést a piros-fehérek: Morgós 16 méterről, egy csel után nagy gólt lőtt a kapu bal oldalába. Hat perccel később látványos találattal növelték előnyüket a vendégek. Kozma labdájával Kocsis ment el, kicselezte Harsányit, majd 8 méterről a bal sarokba lőtt. A Honvéd egymás után vezette veszélyes támadásait, rövid időn belül két nagy helyzetet is kihagyott. Két gólt lőttek a piros-fehérek, de akár a kétszeresét is megszerezhették volna, mert ebben az időszakban az újpesti védők nem tudták tartani a kispesti csatárokat.

Ú. Dózsa: Szentmihályi – Noskó, Harsányi, Horváth, Juhász – Dunai III, Tóth A. (Dunai II., 46.), Nagy – Fekete, Fazekas, Kellner.
Edző: Várhidi Pál.

BHSE: Kollár – Kelemen, Ruzsinszky, Egervári, Lukács – Pál, Czakó – Morgós, Kocsis L., Kozma, Bódi
Edző: Faragó Lajos 

 

IDEGENBELI STATISZTIKA

108 mérkőzés

26 győzelem

20 döntetlen 

62 vereség 

139 lőtt gól

270 kapott gól

 

GÓLLÖVŐLISTA 

Honvéd

8 gól: Puskás Ferenc és Kozma Mihály
6: Kocsis Sándor

A jelenlegi keretből Eppel Márton, Hidi Patrik, Balogh Norbert, Zsótér Donát és Ivan Lovric lőtt gólt az Újpestnek.

Újpest

16: Szusza Ferenc
14: Zsengellér Gyula 

 

LEGEK 

Legnagyobb győzelem: 4–0 (1952. július 24.)

Legtöbb néző: 90000 (1956. szeptember 9.)

Leghosszabb győzelmi sorozat: 4 mérkőzés (1949 és 1952 között) 

2021. 08. 14. 12:03Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub