Varsóban lépett pályára hétfő este a magyar válogatott, amely Lengyelország otthonában zárta a világbajnoki selejtezőket, s bár a továbbjutást illetően már nem volt tétje a találkozónak, a presztízs és a megszerzett pontok szempontjából fontos volt az összecsapás.
Ez látszott is, mert ugyan mindkét gárda nélkülözte néhány kulcsemberét, a felek komolyan vették a mérkőzést, Marco Rossi csapata a bravúros idegenbeli sikerért hajtott, míg a lengyelek hazai győzelemmel zárták volna a selejtezősorozatot.
Riválisunk többet birtokolta a labdát, többet is támadott, a kezdőcsapatában két kispesti nevelést (Schön Szabolcs és Szalai Ádám) felvonultató magyar együttes azonban állta a sarat, majd egy szabadrúgás után Schäfer András révén a 37. percben megszerezte a vezetést is.
A térfélcserét követően mindkét válogatott előtt adódtak lehetőségek, a 61. percben pedig sajnos betaláltak a lengyelek, Swiederski révén egyenlített a házigazda. Továbbra is a lengyelek birtokolták többet a labdát, ennek ellenére a magyar válogatott egyenrangú partnere volt magasabban jegyzett riválisának, mígnem aztán a 79. percben egy remek akció végén Kiss Tamás passzából a 21 perccel korábban becserélt MFA-nevelés Gazdag Dániel lőtte ki a bal felső sarkot. Szépségdíjas megoldás volt!
A 89. percben a szintén Kispesten pallérozódó Vécsei Bálint is beállt, míg Botka Endre és kapusunk, a születésnapját vasárnap ünneplő Szappanos Péter a kispadon foglalt helyet.
(fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)





