Mint ismert, játékosaink legutóbb húsvétvasárnap, az Újpest elleni rangadón léptek pályára, amely 1–1-es döntetlennel zárult. Ugyanakkor a válogatott szünet ellenére sincs megállás: csapatunk a szakmai stábbal gőzerővel dolgozik azon, hogy készen álljon a következő megmérettetésekre.
„Most olyan taktikai elemeket gyakorlunk, amiket szeretnénk a következő mérkőzésekbe beleépíteni. Szerintem elől támadásban élesebbnek kell lennünk, középpályán a második labdákat össze kell szednünk. Ezt gyakoroltuk is a héten különböző feladatokkal” – mondta 22 éves védőnk.
Sain Anna tavaly nyáron érkezett klubunkhoz, s ez idő alatt vezetőedzőnk, Dörnyei Balázs 13 alkalommal kezdőként szavazott neki bizalmat. Játékosunk elmondása szerint minden edzésen keményen dolgozik azért, hogy élni tudjon a lehetőséggel.
„Minden edzésen keményen dolgozom azért, hogy élni tudjak a bizalommal. Sokan vagyunk hátul, nehéz kiharcolni a lehetőséget, de mindenki megteszi a magáét. Maximalista vagyok, mindig megpróbálom a legtöbbet kihozni magamból, de ha nem sikerül, akkor sem omlok össze, hanem igyekszem a következő helyzetet jól megoldani.”
A következő bajnoki mérkőzés, valamint a Ferencváros elleni Magyar Kupa-döntő előtt csapatunk a tabella 12. helyén álló Budaörssel játszik felkészülési mérkőzést. A felek tavaly novemberben, a 11. fordulóban játszottak egymással tétmérkőzést, akkor a mieink háromgólos győzelmet arattak.
„Nagyon jó dolog, hogy tudunk a válogatott szünetben játszani egy felkészülési mérkőzést, ezt köszönjük a Budaörsnek, most készülünk a következő bajnoki és a kupadöntőre. Ez egy nagyon jó dolog, hogy egy éles meccsen tudjuk gyakorolni a héten tanultakat.”
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS (ZÁRT KAPUS)
Április 18. (szombat) 14:00
BUDAPEST HONVÉD FC–BUDAÖRS
Budapest Honvéd Akadémia





