Egy hete, a Malmö elleni Európa-liga mérkőzés második félidejében térhetett vissza combsérülését követően, aki a svédekkel szemben 45 percet töltött a pályán, három nappal később Tiszaújvárosban viszont már végigjátszotta a MOL Magyar Kupában 7–1-re megnyert találkozót.
„A Malmö elleni mérkőzés egyetlen pozitívuma, hogy visszatértem, végre játszottam, de ezen kívül nem tudok mást kiemelni, hiszen búcsúztunk a nemzetközi porondtól. A tiszaújvárosi mérkőzés már más volt, győzelmi kényszerben léptünk pályára, aminek sikerült is megfelelnünk, még ha nehezen is indult a meccs, végül azonban magabiztos sikerrel jutottunk tovább – tekintett vissza az elmúlt hét két meccsére Szendrei Norbert. – Ami engem illet, ez a két meccs is kellett ahhoz, hogy elkezdjem visszanyerni a korábbi formámat, fontos, hogy újra minél több mérkőzésen szerepeljek, és úgy érzem, két-három még mindenképpen kell ahhoz, hogy formába lendüljek. Szerencsére semmiféle fájdalmat nem éreztem, és ez a legfontosabb.”
Szendrei Norbert hozzátette, eleinte lelkileg is megviselte a helyzet, utána viszont már a visszatérésére koncentrált, a Hajdu Attila gyógytornásszal végzett rehabilitációt pedig az is segítette, hogy Banó-Szabó Bence is velük dolgozott, így bár kemény munkát végeztek, de jó hangulatban teltek a gyakorlások. Igaz, a végén már nagyon várta a visszatérést, de türelmesnek kellett maradnia, hogy teljesen egészségesen lépjen újra pályára – ez történt meg a Malmö, majd a Tiszaújváros ellen.
„Szeretnék minél előbb gólt szerezni a bajnokságban, továbbá jó játékkal segíteni a csapatot – tekintett előre Szendrei Norbert, akit a vasárnapi bajnokiról is kérdeztünk. – Bízom benne, hogy dominálni tudunk az Újpest ellen és megnyerjük a rangadót, ráadásul ha jól emlékszem, az NB I-ben még nincs győzelmem a lila-fehérek ellen, szóval itt az ideje a sikernek!”





