Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Sikeres első

Sikeres első

Klub

Megjelenés: 2021. 06. 26. 14:40Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

1–0-ra nyert az Ajka elleni felkészülési mérkőzésen a Budapest Honvéd

Az „első” kifejezés jegyében telt a Budapest Honvéd Ajka elleni felkészülési mérkőzése, hiszen a 2021/2022-es szezon első…

…felkészülési mérkőzését játszotta a csapat.

…győzelmét aratta az 1–0-ra nyerő együttesünk.

…meccsén védett a Honvédban Szappanos Péter, aki a játékkal együtt élve, a védelmet végig irányítva, kapott gól nélkül hozta le a találkozót.

…alkalommal lépett pályára kispesti színekben a spanyol Nono, aki remek játékkal vétette észre magát. Több kiváló passza volt, az első helyzetünknél is tőle indult az akció, míg a két, hasonló szabadrúgása közül az egyik után Nagy Gergő talált be, a másiknál meg bravúrral védett a vendégek kapusa.

…gólját Nagy Gergő szerezte, miután Nono 23 méteres, bal alsó sarokba tartó szabadrúgását kiütötte Horváth kapus, remekül érkező középpályásunk pedig a hálóba lőtt.

…edzőmeccsén kicsit tompa volt még a társaság, de jelentős terhelés alatt van a csapat, a felkészülés ezen szakaszában ez még bőven belefér.

…felkészülési mérkőzésén 45-45 perc terhelést kaptak a játékosok, Horváth Ferenc edző két csapatot állított össze, így mindenkinek volt lehetősége bizonyítani, s több szép momentumot láthattunk, mind az első, mind a második félidőben.

…találkozóján jó néhány helyzetet alakított ki a Honvéd, s bár ezekből csak egy gól született, örömteli, hogy akadtak ígéretes lehetőségeink.

…meccse után jöhet a folytatás, a még keményebb harmadik hét, amelyen két felkészülési mérkőzés is vár az edzések mellett a csapatra.

2021. 06. 26. 14:40Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub