Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Sikeres szakember csatlakozik a női szekciónkhoz

Sikeres szakember csatlakozik a női szekciónkhoz

Klub

Megjelenés: 2023. 01. 20. 15:14Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Vass László harmadszor kerül klubunk kötelékébe

Korábban Supka Attila másodedzőjeként kupagyőzelmet nyert a Honvéddal, az elmúlt években pedig a női NB I egyik legmeghatározóbb csapatánál, az MTK-nál dolgozott és ért el sikereket Vass László, aki Kispesten játékosként és a férfi együttes edzői stábjában is megfordult. A több szállal is Honvédhoz kötődő szakember ezúttal szakmai referensként a Honvéd felnőtt női csapatát veszi át és új operatív vezetőnkkel, Korozmán Krisztiánnal együtt segíti a teljes szakágat.

„A női futballal néhány évvel ezelőtt kerültem kapcsolatba, az MTK-nál kértek fel, hogy vezessem a hölgyeket – kezdte Vass László. – Az első két hét után megszerettem a közeget és ott is ragadtam. Ott is részt vettem az utánpótlás-fejlesztő programban, amiben egészen mostanáig dolgoztam. Most Honvédnál jött ez lehetőség és nem is volt kérdés, hogy elvállalom-e ezt a szép feladatot. A környéken nőttem fel, itt ismerkedtem meg a labdarúgással is, így jó érzés, hogy nemcsak a múltam, hanem immáron a jelenem is ide köt.”

Vass Lászlót szeretettel köszöntjük Kispesten és sok sikert kívánunk neki a Honvédnál!

2023. 01. 20. 15:14Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub