A múlt heti fiaskó után rangadó várt a Honvéd BKE csapatára, a veretlen ISSIMO látogatott Kispestre. Betegség és sérülés miatt Móra, Máj, Radnai, Szamosi Tamás, Pisont, Plókai és Budovinszky is hiányzott a csapatból, utóbbi pótlására Lannert került a védelem tengelyébe.
A Honvéd ezúttal is azonnal magához ragadta a kezdeményezést és már a 6. percben megszerezte a vezetést. Egy szép támadást követően kavarodás támadt a vendégek kapuja előtt, amit Bárányos higgadt megoldása zárt le, támadónk 11 méterről lőtt a hálóba, 1–0.
A gól után akár növelhették volna előnyüket a piros-feketék, de Trembulyák és Tóth Csaba is nagy helyzetben hibázott. Negyedóra elteltével a vendégek bátrabbak lettek. Többször is eljutottak a kapunkig, de egyetlen helyzetük – egy lecsúszott beadás – a léc tetején landolt. A Hungler, Lannert páros remekül működött, Edelényinek alig akadt dolga. Egygólos kispesti vezetéssel vonultak pihenőre a csapatok, szünetben egy helyen változtatott a Honvéd, Vincze helyett Lukács állt be.
Aki aztán szinte azonnal gólt szerezhetett volna, átemelte a kimozduló kapus felett a labdát, de a az sajnos néhány centivel elkerülte a kaput. Az 56. percben szöglethez jutott a kispesti együttes, Bárányos pedig olyan remekül csavarta be a labdát, hogy az érintés nélkül kanyarodott a hálóba, 2–0.
Két perc elteltével újabb kispesti gólnak örülhettünk. Trembulyák kapott egy remek labdát a felezővonalnál, nagy iramban elindult a kapu felé, majd az alapvonaltól 7 méterre visszagurított a még jobb helyzetben lévő Lukács elé, akinek nem okozott gondot a labdát a kapuba rúgni, 3-0. Szépségdíjas akció volt!
A hátralévő időben több nagy kispesti helyzetet is feljegyezhettünk, de újabb gól már nem született. Csapatunk remek játékkal feledtette a múlt heti vereséget és mivel a Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott, a piros-feketék újra a tabella élére kerültek, igaz a másik nagy rivális MTK két meccsel kevesebbet játszott.
A Honvéd BKE, legközelebb október 11-én, hétfőn 19 órakor a Pénzügyőr ellen lép pályára a Pasaréti úton.
ÖREGFIÚK-BAJNOKSÁG, I. OSZTÁLY, 6. FORDULÓ
Honvéd BKE–ISSIMO SE 3–0 (1–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V: Csete Csongor (Sudicky B., Kovács B.)
G: Bárányos (2), Lukács
Honvéd: Edelényi — Bábik, Hungler, Radnai, Lannert, Erdei — Tóth Cs., Sinkó, Zana, Vincze L. (Lukács) — Bárányos, Trembulyák




