Család, barátok. És persze a Honvéd.
Nagyjából így néz ki Dean Klafuric előttünk álló időszaka, hiszen bár szakvezetőnk is „szabadságát“ tölti, a futballtól nem tud elszakadni.
„Sok munka van még előttünk“ – jegyezte meg a horvát szakember, aki október 24-én vette át csapatunk irányítását, s az őszi szezonban négy bajnokin ült a kispadon.
„Pozitív és negatív érzések is vannak bennem – kezdte a magunk mögött hagyott három hét összefoglalását Dean Klafuric. – Ami pozitívumokat illeti, az első perctől azt láttam a srácokon, hogy mindent beleadnak, sikerült jó hangulatot teremteni, megfelelő hozzáállással dolgoztak az edzéseken és a meccseken. Végrehajtottunk néhány taktikai változtatást, talán már látható, hogy mik az elképzeléseink, úgy érzem, hogy a vereség ellenére a Ferencváros elleni találkozó volt, ahol a legjobban megvalósítottuk az eltervezett elemeket. Ami viszont nem ment jól eddig, az a rögzített szituációk elleni védekezés, nyolc gólt kaptunk, ebből ötöt ilyen helyzetből, ez túl sok, az egyik legfontosabb feladatunk, hogy javítsunk ezen, erre megoldást kell találnunk.“
Dean Klafuric kiemelte, rendkívül szívélyesen fogadta mindenki a klubnál, s bár csak rövid ideje van Kispesten, otthon érzi magát, ráadásul remek körülmények között dolgozhat, viszont a jó eredmények még váratnak magukra.
„Látom, hogy bőven van fejlődési lehetőségük előttünk, csapatszinten is, de egyénileg is, a fiatal játékosainkban komoly potenciál van – tette hozzá Dean Klafuric. – Ezért is lehet hasznos számunkra az előttünk álló időszak, hiszen decemberben és januárban lesz időnk és lehetőségünk arra, hogy gyakoroljunk és előbbre lépjünk.“




