Lejátszotta idei utolsó mérkőzését első csapatunk, akárcsak a Lokomotiva Zagreb, a Varazdin ellen is a védekezés rendszerszintű begyakorlása volt a cél, a találkozót követően pedig Dean Klafuric szakvezetőnk értékelte az NK Varazdin elleni edzőmeccset és a téli felkészülés eddigi részét.
„A mai találkozót hasonló szellemben kezdtük meg, mint a Lokomotiva ellenit, két részre osztottuk a keretet, hogy mindenki lehetőséget kapjon, tudatosan két kerettel készültünk a kétszer 60 percre – kezdte értékelését szakvezetőnk. – A decemberi hónap a védekezés leoktatásáról szólt, ennek jegyében készültünk a varazsdiakra is. Sok pozitívumot láttam, a magabiztos védekezésből való gyors támadásokra helyeztük a fókuszt, így szereztük meg az első gólunkat is”.
A második játékrészben bár kevés helyzetünk volt, de ez ellenfelünkről is elmondható, a mezőnyben sok párharc tarkította a találkozót, szakvezetőnk szerint ez is előremutató, hiszen az év végén a védekezés volt a fókuszban.
„A szünet után a második csapat kapott lehetőséget és sok jó teljesítményt láttam, előremutató, hogy nem engedtük az ellenfelet dominálni és a helyzeteik is harmatosak voltak, ezzel elértük azt a célunkat, hogy a reaktív felfogás szellemében is tudtunk alkotni és játszani – vélekedett Dean Klafuric. – Összességében nagyon büszke vagyok, hiszen Horvátországban az NK Varazdin az egyik legjobban játszó és legfiatalosabb, lendületesebb csapat a mezőnyben. Most, hogy már a védekezésben javultunk, januártól elkezdhetjük építeni a támadásépítést és a kombinatív, kispasszos játékunkat, ahol az ellenfelek fölé is tudunk nőni”.
A téli felkészülésben három akadémistánk is megkapta a lehetőséget, Átrok Zalán, Krajcsovics Ábel és Menyhárt Barnabás is bizonyíthatott, sőt ketten (Átrok és Menyhárt) előszőr kaptak lehetőséget az első csapatban, szakvezetőnk a jövőben is számol velük.
„Ez a speciális időszak tökéletes lehetőség volt arra, hogy a srácok is különleges élményekkel gazdagodjanak, velünk készültek, már érzik az NB I-es futball tempóját. A jövőben is számolunk velük, hektikus a teljesítményük, de ezt nem róhatjuk fel nekik, egy csapatba beépülni nagyon hosszú folyamat, bízunk benne, hogy hasznos volt nekik a december és jövőre is hasonló elánnal vetik bele magukat a munkába” – zárta téli összegzőjét Dean Klafuric.
Első csapatunk ezzel túlvan a decemberi felkészülésen, a két ünnep között otthoni edzésmunkát végeznek és január 3-án találkoznak a játékosok a stábbal utánpótlásközpontunkban.





