Sokat érő támogatás

Február 21-én, a 21. fordulóban és a 21. születésnapodon debütálhattál a Honvéd színeiben az NB I-ben, de van még egy fontos február 21. az életedben. Tudod, melyik évre gondolunk?
Bevallom, hirtelen nem ugrik be.

A Magyar Labdarúgó Szövetség adatbázisa szerint 2016. február 21-ig voltál a Salgótarján játékosa.
Tényleg, így már emlékszem, azon a télen kerültem a Magyar Futball Akadémiára.

Piros betűs ünnep lesz az életedben február 21.?
Mindenképpen, nagyon emlékezetes marad a számomra. A 21-es szám eddig nem szerepelt az életemben, mint fontos dátum, most már viszont biztosan az lesz. Ha a számok közül kell választani, akkor a 23 és a 24, amit kiemelnék. A 24 a születés- és a névnapom miatt fontos, míg a 23 azért, mert 23-i napon ismerkedtem meg a barátnőmmel, aki évek óta mellettem áll. Természetesen a szüleimmel is rengeteg dologról beszélek, de a párom az, aki velem van minden nap, akihez edzés után hazamegyek. Látja minden nap, hogy mit teszek a karrieremért, minden támogatást megkapok tőle.

A 23 és 24 sem egy tipikus kapusszám, gondoltál-e már arra, hogy valamelyikkel a hátadon állj a kapuba?
Felvetődött már, sajnos eddig rendre foglaltak voltak a számok és a 98-as eddig szerencsét hozott, valószínűleg maradni is fog.

Salgótarjánból származol, hogyan kerültél kapcsolatba a futballal?
Az iskolában kezdtem el játszani, elsős vagy másodikos lehettem, indult egy fociszakkör, ahová én is jelentkeztem. Mezőnyjátékosként kezdtem, egész jól is ment, de aztán bekerültem a kapuba, és megváltozott szinte minden, amit a fociról gondoltam. Nem a góllövés számított, hanem az, hogy megakadályozzam a gólszerzést és ez okozza a legnagyobb örömet.

Nem féltél a labdától?
Nem.

Mennyire különleges az, hogy csapatsportot űzöl, miközben a kapusok kis túlzással egyéni sportolónak számítanak?
Speciális posztról van szó, valóban más, mint a mezőnyjátékosoké, hiszen mögöttünk már nincs senki, aki esetleg kijavítaná a hibánkat, ami nagyon nagy felelősséggel jár. Mások a mozgások, más típusú gyakorlatokra, képességekre van szükségünk.

Ha már a képességek! Mire van szüksége egy jó kapusnak?
Nagyon fontosak a reflexek, a szem-kéz koordináció és rengeteget számít a pozíció, ami alapjaiban határozza meg a kapus védéseit.

És a mentális rész? A stabilitás?
Jó is, hogy említetted, ez a másik nagyon fontos szegmens, ami elengedhetetlen. Tudatosítani kell magadban, hogy ha esetleg hibázol is, akkor sem szabad ezen lovagolnod, muszáj tovább csinálni a dolgodat. Ha egy kapus teljesítménye leromlik, az a csapat teljesítményén is érezhető és ennek nem szabad megtörténnie, ezért is fontos helyén kezelni az esetleges hibákat.

Mennyire marad meg benned egy-egy hiba vagy éppen bravúros védés?
Mindkettő megmarad az emberben. A védéseimet évekkel később is szeretem visszanézni, míg a hibákat az adott meccs után azonnal és többször is megnézem, elemzem, hogyan javíthatnám ki, utána viszont próbálom kitörölni az emlékezetemből és csak a pozitív dolgokra koncentrálni.

A kispesti karriered is egy pozitív történet, hiszen ahogy említettük, 2016 telén érkeztél a Magyar Futball Akadémiára, ahol végigjártad szépen a ranglétrát. Az első tétmeccsed 2016. március 16-án volt, amikor 4–0-ra nyertünk a Kecskemét ellen, s érdekesség, azon a találkozón Eördögh András és Kocsis Dominik is a pályán volt.
Mélyen megragadt bennem az a találkozó, mivel előtte én csak Salgótarjánban fociztam. Előtte nem is gondoltam volna, hogy egy ilyen nagy múltú klubhoz tudok szerződni és a Honvédban mutathatom meg magam. Hittem benne, csak onnan nézve nagyon messzinek tűnt a Magyar Futball Akadémia.

Ha jól tudom, az akadémiai scoutunk, Domján Norbert keze vastagon benne volt abban, hogy hozzánk kerültél.
Igen, neki és Répás Béla bácsinak köszönhetem, hogy felfigyeltek rám a Magyar Futball Akadémián. Répás Béla két évvel korábban kezdett el dolgozni a Honvédnál, Domján Norbert mellett neki is köszönhető, hogy itt vagyok. Óriási lépés volt ez számomra, még a tizennégyet sem töltöttem be, hátravolt fél év az általános iskolából, de úgy voltam vele, hogy azonnal lépni kell, mert nem biztos, hogy még egyszer adódik ekkora lehetőség az életemben. Utólag mondhatjuk, hogy jó döntést hoztunk a szüleimmel közösen. Nagyon nehéz volt elszakadni a családtól, a barátoktól, az otthoni életemtől, azonban a kezdeti nehézségek ellenére belerázódtam az akadémista létbe. Nem volt könnyű az út, de minden egyes pillanatért, még a kevésbé kellemesekért is megérte, hiszen ezek vezettek el az NB I-es debütálásig.

Domján Norbert és Répás Béla után kitérnék Bakó Attilára is.
Mellette megemlíteném Csuhai Cs. Géza bácsit, aki U14-ben foglalkozott velünk az első félévemben. Utána pedig Atti bá’-val dolgoztam végig az akadémiai éveket, nagyon sok mindent tanultam tőle, az alapoktól kezdve, a taktikai elemeken át, amit ezúton is nagyon köszönök neki és az edzőknek, hogy átadták mindazt, amire szükségem lehet a felnőttfociban.

Bakó Attila:
„Öt évig voltam Gellának a kapusedzője, Salgótarjánból érkezett hozzánk a Magyar Futball Akadémiára. Emlékszem, az apukája hozta, még kisfiú volt, rövidre volt nyírva a haja, gömbölyű feje volt, aranyos gyerekként érkezett, és az apukája félve nézte az edzést. Aztán megragadt nálunk és végigdolgozta az öt évet, ritka szorgalommal van megáldva. Nemcsak szorgalmas volt, mindig tudta, hogy mit akar elérni. Kitartóan próbálta magát jó formába hozni, ráadásul nagyon jó csapatba került. Sok jó játékos szerepelt a 2002-es csapatban és a környezet is hozzájárul a fejlődéshez, hiszen a jó játékosok tudják segíteni egymást. Az alapképességei rögtön feltűntek, gyors volt, nagyon jó reflexei voltak, nem félt a labdától. Rengeteg közös edzésünk volt, az öt év alatt több mint ezer és eljutottunk odáig, hogy 2019 decemberében debütált az NB III-ban. Ott voltam vele, odáig elkísértem még, aztán már a felnőtteknél folytatta. Örülök, hogy így kinőtte magát és tudja segíteni az első csapatot. Egy nagyon komoly fiatalembernek tartom, a foci mellett egyetemre jár, intelligens fiú, van tartása, odafigyel a fontos dolgokra és erős szülői háttérrel bír. Sokat beszélgettem vele, olyan típus, aki ezt igényli is, fontos számára a támogatás, akár krízishelyzet, akár jó teljesítmény esetén. Néztem a mezőkövesdi meccset, minden rezdülését ismerem és az volt az igazán csodálatos, hogy milyen nyugalommal állt bele a mérkőzésbe. Nem kapkodott, nem idegeskedett, teljesen nyugodt volt a pályán. Az első meccsen a csapat is nagyon fontos, hiszen minden újoncnak kell a segítség a társak felől és ezt is megkapta tőlük a meccsen. Most is figyelemmel követem, látom, hogy szeretik, bíznak benne, amire szüksége is van, így tudja kihozni magából a maximumot.“

Mesélj egy kicsit, milyen volt az akadémista élet?
Zárt közösséget alkottunk, időnként úgy éreztem, hogy beszűkül körülöttünk a világ, rendkívül strukturált napjaink voltak, helyben volt az iskola, mellette edzések, szóval nem is kellett mennünk sehová. Viszont ez is egyfajta profizmust mutatott nekünk, hogy csak a focira, a tanulásra, a fejlődésre koncentráljunk, enélkül talán nem is értünk volna el oda, ahol most vagyunk.

Volt-e, van-e példaképed a kapusok között?
Kicsiként Edwin van der Saar volt, nagyon tetszett, ahogy véd. Később, amikor már jobban benne voltam a „szakmában“, akkor David De Gea, a reflexei, a stílusa miatt. Manapság pedig Marc-André ter Stegen, akire felnézek, a higgadtsága, a lábbal való játéka miatt. Sok videót nézek, próbálok tőle ellesni dolgokat.

A példaképek mellett az első csapatnál is egy komoly szakemberrel dolgozhatsz, hiszen kapusedzőnk, Vlada Avramov az olasz élvonalban is védett. Veled kapcsolatban elmondta, olyan vagy, mint egy katona, hatalmas eltökéltséggel dolgozol napról napra, hogy fejlődj és javulj.
Nagyon jó, bizalommal teli a kapcsolatunk. Próbálok mindent megfogadni, amit mond, rengeteg hasznos tanácsot kapok, igyekszem ezeket sulykolni, legyen szó technikai dolgokról vagy éppen a mentális felkészültségről, hiszen fontos, hogy nyugodt maradjak a kapuban. A higgadtság nagyon fontos, nem szabad pánikolni a kapuban, precíz megoldásokra van szükség tőlünk. Nemcsak a közös munka miatt, hanem a játékosmúltja okán is felnézek Vladára, ezért is érdemes rá figyelni. Játszott a szerb válogatottban, védett a Serie A-ban, nem véletlenül jutott el erre a szintre, és folyamatosan arra törekszik, hogy átadja ezt a tudást.

Vlada Avramov:
„Az első, amit elmondhatok Gella kapcsán, hogy egy katona, egy harcos. Tavaly februárban tértem vissza a Honvédhoz, akkoriban egy kicsit elégedetlen volt magával, de a munkához, az edzésekhez való hozzáállása kimagasló volt. Azért is vagyok boldog miatta, mert láttam, hogy vevő az elképzelésekre, odafigyel arra, amit tanácsolok neki és folyamatosan igyekszik javulni, fejlődni. Napról napra, meccsről meccsre, hiszen a második csapatban rendszeresen szerepelt az elmúlt egy évben is. Az érkezésemkor elmondtam a kapusoknak, Szappanos Péternek, Tomás Tujvelnek és Dúzs Gellértnek egyaránt, hogy mi mindig is egy család vagyunk, nem az számít, hogy éppen ki véd hármójuk közül. Ha Szapi véd, akkor nekünk őt kell segíteni, hogy jól teljesítsem, most Gella védett és azt láttam, hogy Szapi és Tujvel is segít neki, hogy jól védhessen. Remélem, ezt a munkát folytatja tovább, készen kell állnia arra, hogy ha újra lehetőséget kap és hiszek benne, hogy készen is áll erre a feladatra. Mindig is mondtam Gellának, hogy figyelje Szapit és Tomást is, hiszen mindketten, rutinos, intelligens kapusok, tőlük is tanulhat a közös munka során. Büszke vagyok rá és arra is, hogy a klubnál hittek benne, az edzőtől és Chris Docherty sportigazgatótól is sok támogatást kapott, ami fontos a fiatal játékosok fejlődésében, mert ha a klub hisz benned, akkor könnyebb előrelépned és fejlődnöd.“

Kanyarodjunk még egy kicsit vissza az akadémiai időszakra. A 2018/2019-es szezonban kaptad az egyetlen piros lapodat. A Győr ellen játszottunk, 2–1-re nyertünk, s a 92. percben állítottak ki, ahol aztán a már említett Eördögh Andrást hozták le, hogy beállhasson a kapuba Megyeri Gábor. Mi történt azon a mérkőzésen
Emlékszem rá – mosolyodott el Dúzs Gellért. – A védelmünk mögé lőttek be egy hosszú labdát, de késtem egy-két ütemet. A csatár eltolta a labdát, én pedig csúnyán, fejjel nekiugrottam, letaroltam, szerencsére azonban kihúztuk a lefújásig és megőriztük a győzelmet.

Ilyenkor mérlegel egy kapus? Benned van, hogy inkább a kiállítást választod, mint a kapott gól?
Természetesen igen, és mondhatjuk, hogy feláldoztam magam, viszont tegyük hozzá, hogy az én hibám is volt, mert rossz ütemben jöttem ki. De ha bentmaradok, a csatár átveszi a labdát, akkor is lehet, hogy gól kapunk, akkor így kellett cselekednem.

15 meccs először, aztán 13, 14 és 15 meccsen védtél és a 2019/2020-as szezon volt az első, amikor amikor tíz alá csökkent a mecsszámod, hatszor kezdőként, tizenhétszer viszont cserekapusként szerepeltél az U19-es gárdában.
Akkoriban volt egy nehezebb időszakom, kevesebb lehetőséget kaptam és inkább Megyeri Gábor kapott lehetőséget. Háttérbe szorultam, a válogatottba is őt hívták, nem engem, rosszabbul jöttem ki a kettőnk rivalizálásából. De úgy voltam vele, hogy csinálni kell tovább a dolgomat, hogy amikor beraknak, akkor teljesítenem kell.

Mennyire hoz nehéz helyzetet a kapusok közti küzdelem? Hiszen hétközben ugyanazért a helyért harcoltok, hétvégén viszont csapatként, Vlada Avramov szavaival élve családként kell működni és segíteni az aktuális kezdőkapust.
Az említett akadémiai rivalizálás szerintem mindkettőnket húzott előre, elképzelhető, hogy enélkül nem tartanánk ott, ahol most vagyunk, nem beszélgetnénk most egymással. Az a fontos, hogy a rivalizálás ne lépjen át egy határt, nem szabad megromlania az emberi kapcsolatnak. Ez most az NB I-es csapatnál is így van, külön közösséget alkotunk, egy kis családot és mindenki segíti azt, aki véd, hozzájárulva ahhoz, hogy az adott kapus a legjobb teljesítményt nyújthassa.

Dúzs Gellért a negyedik kapus a Magyar Futball Akadémia neveltjei közül, aki debütált az NB I-ben, korábban Czuczi Márton, Szemerédi Norbert és Berla Attila mutatkozott be az élvonalban az MFA-növendék kapuvédők közül.

Viszont ugyanehhez az idényhez, a 2019/2020-as kiíráshoz köthető a debütálásod a felnőttfutballban, a Dabas-Gyón elleni 1–1-es mérkőzésen az NB III-ban.
Korábban csak az utánpótlásban futballoztam és a felnőttfoci minden fiatal számára hatalmas lépés. Volt bennem izgalom, le sem tagadhatnám. Nem ismertem azt a pályát, mások voltak a körülmények, idősebb játékosok vettek körül. De az egy kapott gól ellenére magabiztosan és stabilan lehoztam a mérkőzést.

Majd a folytatás is stabilan alakult, rendszeres játéklehetőség az U19-es és az NB III-as csapatban, sőt ekkor már az NB I-es keretnek is tagja voltál, először pont a Mezőkövesd ellen ülhettél le a kispadra.
A karrierem szempontjából hangsúlyos időszak volt, hiszen mindenkinek fontos a rendszeres szereplés, a mérkőzéseknek köszönhetően lehet rutint szerezni. Rólam mindig azt mondták, hogy edzésen jól teljesítek, meccseken viszont ez a teljesítmény alábbhagy, ez egyfajta lámpaláz is lehetett a fiatalságom miatt. Ahogy érettebb lettem, sikerült ezt egyre jobban leküzdenem, lámpaláz helyett már éreztem, hogy meg akarom mutatni, mire vagyok képes.

Mire volt szükség ahhoz, hogy elkezdj másként gondolkozni?
Sokat beszélgettem az akkori kapusedzőmmel, Vezér Ádámmal, aki segített beilleszkedni az NB I-es csapatba, az NB III-ban Szentpéteri Viktortól is kaptam tanácsokat. Emellett heti rendszerességgel jártam pszichológushoz és a barátnőm, a szüleim támogatása is vitt előre. A legfontosabb azonban te magad vagy, a nehézségek megerősítenek, ebből is fel kell állni, megmutatni azt, hogy mit tudsz, bizonyítani, hogy képes vagy a még nagyobb feladatokra is.

Látni időként, hogy a fiatal kapusnak még nagyon erősek a felnőttek lövései, mekkora ugrás bekerülni a nagyok közé?
Nem is csak a lövések erősségéről van szó, az is más, de ott van a sebesség, a játék tempója. Kapusként le kell követni, hogy mire számíthatsz, illetve összekapcsolódnak a különböző játékelemek, amelyek egyre gyorsabban követték egymást. Ehhez pedig alkalmazkodni kell. Gyorsabban felvenni a pozíciót, odafigyelni az idősebbekre, a váratlan megoldásokra. Felnőtté kellett válni ahhoz, hogy szembeszálhass a felnőttekkel.

A felnőttek esetében mennyire furcsa mondjuk az, amikor a 21 éves Dúzs Gellértnek esetleg erélyesebben kell odaszólnia például a Honvédban 260 NB I-es meccs szereplő klublegenda, Ivan Lovric felé, vagy a szerb gólkirály Nenad Lukic irányába?
Amikor felmegyek a pályára, megadom a tiszteletet a csapattársaim felé, ezen felül azonban nem számít, hogy ki hány éves, nem számít, ki milyen múlttal rendelkezik. Kapusként próbálom segíteni a többieket, szólok nekik, ha kell, akkor erélyesebben is, nincs bennem visszafogottság a korom miatt.

Eördögh András:
„Nagyon jó a kapcsolatunk, még az akadémiai időszak előtt ismertük meg egymást, már 13 évesen is együtt játszottunk, majd a Magyar Futball Akadémián töltött évek során még jobb kapcsolatba kerültünk. Osztálytársak voltunk, együtt edzettünk, tényleg sok időt töltöttünk együtt. Nagyon jó ember, az iskolában és a pályán is szorgalmas, rengeteget fejlődött az akadémián. Hogy ő puskázott-e rólam vagy én róla? Természetesen nem puskáztunk (nevet.) Az elmúlt időszakban kézzel és lábbal is előrelépett, érett kapussá vált, örülök, hogy kapott gól nélkül tudott debütálni az NB I-ben.“

A céljaid között nyilván szerepelt az NB I, de mikor volt az, amikor kimondtad magadban, hogy most már közeledsz is ehhez a szinthez?
Immár harmadik éve edzek az NB I-es csapattal és először sokkal magasabb szintnek éreztem azt, amit itt tapasztaltam, akkor még nem álltam készen erre. Az elmúlt egy évben folyamatosan értem meg erre, ahogy készültem, ahogy jöttek a meccsek a második csapatban, és elmondhatom, fél éve, egy éve még nem biztos, hogy tudtam volna az NB I-ben játszani. Erre most értem meg.

Pár nap elteltével hogyan idéznéd fel a mezőkövesdi debütálást?
Fantasztikus, hatalmas élmény volt, ami örökre bennem marad. Egész nap erős versenydrukk volt bennem, hogy az vár rám este, amiért hét évet dolgoztam a Honvédnál és amióta idekerültünk az akadémiára, óriási álom volt ez. Mindig is néztem a nagyokat és arra gondoltam, hogy ha keményen dolgozom, akkor egyszer én is játszhatok közöttük. És így, hogy pont a születésnapomon tudtam debütálni…, alig tudom felfogni. Sokan dicsértek, sokat jelentett az, amit klubtól kaptam, hogy számítanak rám a Budapest Honvédnál. Nem beszélve a szurkolók támogatásáról, ahogy skandálták a nevemet. Nem is kell annál nagyobb ajándék, minthogy kifizetődjön a beletett munka. Elképesztő.

Mi lehet a következő cél?
Mindig is olyan ember voltam, aki nem a távoli célokra gondol, csak arra fókuszálok, hogy mi van előttem. Ha másnap edzés, akkor az a célom, hogy azon az edzésen maximálisan teljesítsek. Ha az edzéseken a maximumot tudom nyújtani és érettnek tartanak a szereplésre, akkor jöhet a tétmeccs, ahol az a cél, hogy az aktuálisan következő mérkőzést hiba nélkül teljesítsem. Nyilván lehetnek hibák, de meg kell tenni mindent ezek elkerüléséért. És ha minden meccsen oda tudom tenni magamat és hozom a maximumot, akkor a célok határtalanok.

FIATALOK A BUDAPEST HONVÉD ELSŐ CSAPATÁBAN