Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Sokat számít a társak segítsége

Sokat számít a társak segítsége

Klub

Megjelenés: 2023. 04. 19. 17:27Olvasási idő: 4 perc
E-mailFacebook

Szelényi Márk a Honvédban és a válogatottban is szeretne alapember lenni

Bár az őszi idény nem alakult tökéletesen az U16-os csapatunk számára, együttesünk az utóbbi hetekben eredményesebben teljesít és nyolc mérkőzés után vezeti a korosztályos bajnokság B-csoportját. A fiatalok az elmúlt hat mérkőzésükön nem kaptak ki, legutóbb pedig éppen az egyik nagy rivális, a Vasas Kubala Akadémia otthonában játszottak 2–2-es döntetlent. A találkozó főszereplője volt Szelényi Márk, aki az elmúlt időben az egyik alappillérévé vált csapatának.

„Nem volt bennünk kétség afelől, hogy a három pontért mentünk a Vasashoz, folytatni akartuk azt az öt meccs óta tartó győzelmi szériát, amiért rengeteget dolgoztunk – kezdte Szelényi Márk. – A mérkőzés képe hullámzó volt, talán ezt mutatja, hogy előszőr ők vezettek, de utána megfordítottuk és nálunk volt az előny. Azonban szinte a semmiből egyenlíteni tudtak a gólom után tíz perccel és onnantól már nem változott az eredmény.”

Persze a fiatalok számára sem ismeretlen, amikor nehezebb helyzetben kell pályára lépni, ráadásul Szelényi Márk is azok közé tartozik, akinek a kispesti fiatalságát a Covid-járvány is meghatározta.

„Lassan négy éve ide tartozom, több mindenen keresztül mentem már. Amikor leigazolt a Honvéd, pont akkor tört ki a járvány, így szinte kimaradt fél év. Nehéz volt megküzdeni a bezártsággal, de főként az bántott, hogy nem futballozhattam – tekintett vissza akadémistánk. – Az U14-es csapatban léphettem először pályára, ahol Takács László volt az edzőm, utána be is költöztem az akadémiára. Emlékszem, az első két hetem volt a legnehezebb a különválásom után, hiányzott az otthonom, furcsa volt még a kollégista élet, de ez hála a társaknak és a környezetnek gyorsan elmúlt.”

A fiatal fejlődésének fontos része az is, hogy megtanulják, mire van szükség ahhoz, hogy a pályán és az iskolában is helyt álljanak, a nehézségek pedig csak megerősíti őket, mire felnőtté válnak.

„Nem volt könnyű, hogy nem kerültünk be a legjobb nyolc közé, csapatunk és egyénenként is fel kellett ezt dolgozni. Azért is volt fájó, mert több olyan vereségünk is volt, amikor legalább a döntetlen megérdemeltük volna a teljesítményünk alapján – ecsetelte Szelényi Márk. – Biztos vagyok benne, hogy később hasznos időszakként fogok gondolni erre a periódusra, hiszen ez is sokkal akaratosabbá és céltudatosabbá tett, de egyelőre még nehéz jól kezelni. Azzal tudjuk a legtöbbet tenni magunkért, ha megnyerjük a B-csoportot!“

Ez az ambiciózus hozzáállás jó szolgálatot tett Szelényi Márknak, hiszen jó formájának visszaszerzésével ismét meghívót kapott az U16-os nemzeti csapatba, beszélgetésünk alkalmában is éppen Telkiben edzőtáborozott. Szerencsére ott sincs egyedül, hiszen mindig akadnak a korosztályos csapatokban kispestiek, akiknek hála könnyebb az ottani munka.

„Jó dolgom van, mert amikor eddig a válogatottban voltam, akkor mindig ott volt velem valaki a Magyar Futball Akadémiáról – taglalta a válogatott szabadfoglalkozása alatt támadónk. – Először Szlovák Áronnal volt a válogatottban, akivel most is szobatársak vagyunk Telkiben. Sokat segített nekem, amikor még nem ismertem egyes szokásokat, de nemcsak vele, hanem a csapat többi tagjával is jó viszont ápolok. Azért vagyok most is itt a csapatnál, hogy megmutathassam, hogy lehet rám számítani, szeretnék alapemberré válni a korosztályomban mind a nemzeti tizenegyben, mind pedig a Honvédban!”

Akadémistánk góljaiból, látványos megmozdulásaiból készítettünk egy kis összeállítást, amit ITT tudtok megnézni.

U19, A-CSOPORT, 7. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD-MFA–ÚJPEST FC 1–1 (0–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Pethő (Dienes, Nagy)
G: Kaczvinszki (90+2.) ill. Rideg (27. – tizenegyesből)

Honvéd-MFA: Gyetván – Kaczvinszki, Pekár (Vojtko, 65.), Polák, Simon B., László M., Braun (Tóth M., 65.), Kis K. (Pilter, a szünetben), Mihály (Hancz, a szünetben), Pintér (Moery, 72.), Bezzeg
Vezetőedző: Pinezits Máté

Pinezits Máté: – Az egész mérkőzés alatt nagy fölényben játszottunk, ugyanakkor az is érezhető volt, hogy játékunkban,  megszokotthoz képest kevesebb volt a minőség és lazaság. Aminek nagyon örülök, hogy az utolsó utáni pillanatig hittek játékosaim magukban, ennek köszönhetően tudtunk egyenlíteni, amihez gratulálunk nekik! 

U16, B-CSOPORT, 8. FORDULÓ
VASAS KUBALA AKADÉMIA–BUDAPEST HONVÉD-MFA 2–2 (1–1)
Budapest, Vasas Sporttelep

V: Ordasi (Szász, Trubin)
G: Turi (14.), Jován (58.) ill. Oros-Kovács (17.), Szelényi (48.)

Honvéd-MFA: Tompa – Bencsetler, Lakatos, Giuliani (Bernáth, 62.), Acsai (Gáspár, 62.), Szlovák (Polonkai, 90.), Rankó, Oros-Kovács, Botos, Nagy M. (Birtalan, 83.), Szelényi (Szénási, 90.)
Megbízott edző: Bogdánfi Márton

U15, KIEMELT CSOPORT, 16. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD-MFA–ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 2–1 (2–1) 
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Czakó (Bereczki, Lantos)
G: Gyebróczki (11.), Petrók (13.) ill. Szele (40.)

Honvéd-MFA: Tarnóczi – Milicz, Nyers (Jármoljuk, 66.), Miták (Pleskó, 76.), Merkl (Kőszegi-Hoffmann, 50.), Hecler, Petrók, Schön B., Balázs T., Gyebróczki (Reményik, 66.), Kapitány
Vezetőedző: Bogdánfi Márton

U14, KIEMELT CSOPORT, 21. FORDULÓ
MTK–BUDAPEST HONVÉD-MFA 0–1 (0–1) 
Budapest, Ikarus BSE Sporttelep

V: Dobó (Gyana, Koch)
G: Acsai (21.)

Honvéd-MFA: Jakab – Ferencz (Schwarcz, a szünetben), Russnák, Csörgő, Acsai (Varga-Sós, 74.), Varga K. (Varga Z., a szünetben), Érsek (Shodunke, 74.), Martin, Molnár (Csákány, 55.), Bogdán (Schmél, a szünetben), Kayali (Szőke, 55.)
Vezetőedző: Mihályi Tamás

Mihályi Tamás: – Nagyon magas színvonalon kezdte mind a két csapat az első félidőt, a mérkőzés intenzitása is kiemelkedő volt, sok gólhelyzetet tudtunk kialakítani, de csak egyet tudtunk értékesíteni. A második félidőben a játék kapkodós lett mindkét oldalon, azonban a rengeteg kidolgozott akció megmaradt a részünkről. Összességében megérdemelt győzelmet arattunk, óriási elismerés jár a játékosoknak!

2023. 04. 19. 17:27Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia