Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Sportszerű hangulatban

Sportszerű hangulatban

Klub

Megjelenés: 2023. 03. 03. 16:25Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

A családbarát légkör és a büntetések elkerülése miatt is fontos, hogy mellőzzük a trágár kifejezések, a konkrét személyekre vonatkozó szidalmazások használatát

Csak a mostani szezonban több mint 30 millió forintra büntette már a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága klubunkat szurkolói rendbontások miatt, kaptunk már szektorbezárást és zárt kapus mérkőzést is kellett játszanunk, ami a szurkolókat, a játékosokat és klub költségvetését is hátrányosan érinti, érintette.

Szeretnénk ezen változtatni, szeretnénk, ha a jövőben sportszerűbb légkör uralkodna a Honvéd meccsein, ehhez pedig rátok is szükség van!

Elindítottunk egy kezdeményezést, mely szerint a 14 éven aluli gyerekek ingyen jöhetnek a meccseinkre (a partneregyesületeink játékosait és a dél-pesti régió tanulóit is várjuk a Bozsik Arénába!), miattuk is fontos lenne, hogy a Budapest Honvéd mérkőzésein sportszerű légkör uralkodjon, ezt pedig csak közösen, veletek együtt tudjuk elérni!

Ezért ezúton is kérünk titeket, hogy a jövőben teremtsük családiasabb hangulatot és törekedjünk arra, hogy kevesebb büntetéssel sújtsák a klubot.

Ami pedig a büntetéseket illeti, az MLSZ fegyelmi szabályzata és azon belül a 37-es paragrafus részletesen rendelkezik a különböző szabálytalanságok kapcsán. Eszerint az adott mérkőzésen belül minden egyes vétség egyenként (az előfordulások számának megfelelően) büntetendő, ráadásul súlyosbító tényezők is vannak. Az általános rigmusokon túl, „egy konkrét személy (pl. játékos vagy hivatalos közreműködő) emberi méltóságot sértő és/vagy obszcén szidalmazása esetén az alapbüntetés kétszeresét kell kiszabni“, a mérkőzés lebonyolítását, illetve a tv-közvetítést akadályozó cselekmények háromszoros szorzóval számítanak, az egészségre, biztonságra veszélyes vétségek (például pirotechnikai eszköz pályára vagy szurkolók felé dobása) négyszeres büntetést érnek. A legsúlyosabb a rasszizmus szankcionálása, ez esetben nyolcszoros a büntetés szorzója és magával vonja a szektorbezárást is.

Továbbá ha az adott sportszervezet a vétséget megelőző fél évben már részesült büntetésben rassiszta megnyilvánulás miatt, akkor érkezik a zárt kapus mérkőzés és a 12-szeres bírság. (A fegyelmi szabályzat vonatkozó része arról is ír, hogy amennyiben a „vétség nem okozott érdemi zavart vagy megbotránkozást, a Fegyelmi Bizottság méltányosságból az alapbüntetés alkalmazása helyett írásbeli figyelmeztetésben részesítheti a sportszervezetet.“)

Tegyünk együtt azért, hogy családbarátabb hangulat uralkodjon a Bozsik Arénában! Számítunk rátok!

2023. 03. 03. 16:25Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub