Bár feszült, sérülésektől sem mentes találkozót vívtunk a Ferencváros ellen, fontos kiemelni a mérkőzés végig sportszerű mederben zajlott a Groupama Arénában, ahol remek hangulatot teremtettek a szurkolók, köztük a közel ezer kispesti, akik végig biztatták a csapatunkat.
Emiatt is álltunk megdöbbenve a Ferencváros szpíkerének cselekedete előtt, aki „NB II-aspiránsként“ hivatkozott a drukkereinkre, holott a futball egyik örök alaptétele a sportszerűség és az ellenfél tisztelete. Nem beszélve arról, hogy a szurkolótáborok indokolatlan hergelése veszélyezteti a találkozók biztonságok lebonyolítását.
Ezért is üdvözöljük a Ferencváros nyilatkozatát, amelyben arról írt a klub sajtóosztálya, hogy „A szombat esti mérkőzésen a hangosbemondó tréfásnak szánta a megjegyzését, azonban a szavai valójában sportszerűtlenek voltak. A klub mérlegelte a kolléga 10 éves munkáját és házon belül rendezte az esetet.”
Véleményünk szerint teljes normális, ha a rivális drukkerek zrikálják egymást a találkozók során, a klubhoz kötödő dolgozóknak azonban meg kell adniuk az alapvető tiszteletet a másik félnek és örülünk neki, hogy a Ferencvárosnál is hasonlóan gondolkoznak. Ugyanis hisszük, hogy a magyar futball érdekét az szolgálja, ha labdarúgásunk résztvevői klubszimpátiától függetlenül egyetértésben dolgoznak azon, hogy sportszerű légkörben rendezzük meg a találkozókat.





