Örömmel jelentjük be, hogy Szabó Alex további két évvel, 2028-ig meghosszabbította szerződését klubunkkal. Alex Jászárokszállás, majd Gyöngyös érintésével 2018-ban szerződött Kispestre. Első szezonjában az U17-es és U19-es csapatainkban futballozott, innentől kezdve pedig töretlen útja vezetett a felnőtt csapatig. A 2020-21-es idényben az NB I-ben (Budapest Honvéd FC–Mezőkövesd Zsóry, 1–1) és a Magyar Kupában is debütált. Következő szezonját a Merkantil Bank Ligában szereplő Szolnoki MÁV-nál töltötte, majd ismét Kispesten kezdte meg a felkészülést, a 2022-23-as kiírástól kezdődően pedig folyamatosan több helyet követelt magának a Honvéd kezdőcsapatában. Tizenhatszoros UP-válogatott védőnk összesen 99 tétmérkőzésen (18 NB I-es, 72 NB II-es bajnoki, 9 Magyar Kupa) lépett pályára a Honvéd színeiben és Feczkó Tamás csapatának abszolút kulcsembere lett.
„Január végén megkeresett a klub, hogy szeretne velem hosszabbítani. Nem sokat gondolkodtam rajta, mert a felvázolt tervek és a célok nagyon tetszettek nekem és tudtam azt is, hogy jó helyen vagyok jelenleg. Ez egy igazi család! Örülök neki, hogy részese lehetek ennek a csapatnak, minden nap úgy jövünk be az Akadémiára, mintha hazamennénk. Régebb óta itt futballozom, pontosan tudom, hogy megtiszteltetés ekkora klubban játszani. Ha csak a történelmet nézem hatalmas klubról van szó, ezt a szurkolóink is hétről hétre alátámasztják, mi viszont a jelenben is szeretnénk minél nagyobb sikereket elérni.”




