Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Százhárom kispesti a nemzeti színekért

Százhárom kispesti a nemzeti színekért

Klub

Megjelenés: 2025. 06. 17. 13:23Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Heti Honvéd – Bozsik József a csúcstartónk.

Számok

5

A Magyar Futball Akadémia eddig öt Kispesten nevelkedett játékost (Vécsei Bálint, Botka Endre, Baráth Botond, Holender Filip, Gazdag Dániel) adott a válogatottnak.

101

A kispesti játékosok közül a legtöbbször, százegyszer Bozsik József húzta magára a címeres mezt. Először 1947-ben Bulgária (9-0) ellen, utoljára 1962-ben Uruguay (1-1) ellen lépett pályára nemzeti színekben. Az utóbbin ő szerezte a magyar csapat gólját. 

103

A Bp. Honvéd (KAC, KFC, KHFC) eddig 103 játékost adott a magyar válogatottnak. Érdekesség, hogy az első (Varga Péter) és az eddigi utolsó (Szappanos Péter) is kapus volt. Összesen 14 kapust, 33 védőt, 23 középpályást (fedezet) és 33 csatárt adtunk a nemzeti tizenegynek.

Ez történt a héten (június 16. — június 22.):

100 éve:

1925. június 21-én rendezték az ILSZ bajnoki döntőt. A Millenárison rendezett Kispesti AC – Nemzeti SC találkozó gólnélküli döntetlenre végződött. A mérkőzés legnagyobb részében a KAC volt fölényben, de csatárai a gólhelyzeteket nem tudják kihasználni. A KAC az alábbi összeállításban lépett pályára: Bordás — Seszták, Grolmusz — Schmiedt, Petrovits, Marton — Kárpáti, Balog, Juhász, Menczer, Novák. Egy évvel később Grolmusz, Marton, Balogh és Juhász is tagja volt a Magyar Kupát nyert kispesti csapatnak).

50 éve:

Befejeződtek az országos labdarúgó ifjúsági bajnokság küzdelmei. A Bp. Honvéd a budapesti 8. csoportban az első helyén végzett. A kispestiek a Ferencvárost 7, az MTK-t 15, a Vasast 21 ponttal előzték meg.

25 éve:

Kovács Kálmán, aki addig a juniorok edzője volt átvette az ifi „A” csapat irányítását. Plókai Attila, Tóth József, Gabala Krisztián és Lóczi Róbert megállapodott Komora Imrével, hogy továbbra is a Kispest-HFC-ben folytatják pályafutásukat.

2025. 06. 17. 13:23Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub