Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Százkét évenként zárt kapu

Százkét évenként zárt kapu

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc

Legutóbb 2018-ban nyertünk felkészülési meccsen az MTK ellen

Szombaton az Új Hidegkuti Stadionban a tavaszi rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzését játssza a Budapest Honvéd és az MTK. A két klub először 103 évvel ezelőtt mérte össze tudását tét nélküli mérkőzésen. 1918 nyarán Boldog Ádám duplájával a Kispest 2–1-re nyert. Az ezt követő 12 meccs kispesti szempontból nem nevezhető sikertörténetnek, ugyanis valamennyi találkozó kék-fehér győzelmet hozott. Két alkalommal gólgazdag döntetlent produkáltak a csapatok, 1936-ban és 1969-ben is 4–4 volt az eredmény. Legutóbb 2018 februárjában, 3–1-re nyert a Honvéd, góljainkat Banó-Szabó (2) és Kabangu szerezte. A legtöbb néző az 1921. februári meccset látta, a Hungária úti pályára 4 ezren látogattak ki. 

1919 májusában zárt kapuk előtt játszottak a csapatok. A nézők kitiltására adott magyarázat meglehetősen furcsa volt: „A Tanácsköztársaság megvédéséért megindult élet-halál harc szükségessé tette, hogy minden épkézláb ember a frontra menjen a vörös zászló alá s mikor ők ott a legnehezebb harcot vívják, a Sportdirektórium nem engedhette meg, hogy az itthon maradottak szórakozzanak a mérkőzéseken.”

Száz évvel később újra nézők nélkül kerül sor a mérkőzésre, ezúttal a koronavírus tesz lakatot a kapukra.

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub