Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Szegedi siker

Szegedi siker

Klub

Megjelenés: 2021. 10. 02. 20:18Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Megvan az ország legjobb tizenegyesrúgója

Hivatalosan is véget ért az I. Országos Tizenegyesrúgó Bajnokság. Több, mint kétezer nevezővel, negyven helyszínen, tízezer lövést adtak le, de a kapusoknak is volt dolguk, körülbelül négyezer védést mutattak be összesen.

A döntőt a Bozsik Arénában, a Budapest Honvéd–Kisvárda NB I-es mérkőzés félidejében rendezték meg. A fődíj nem kevesebb, mint egy millió forint, de a második helyezett is kétszázezer forintot vihetett haza.

A fináléban már csak két versenyző vett részt, a szegedi Heredea Máté és Dunakesziről Cseke Károly. A párbaj kezdete előtt Király Gábor, az esemény fővédnöke jó tanácsokkal látta el, mind a rúgókat, mind a kapusokat, akik korábbi válogatott klasszis kapusiskolájának növendékei voltak. A győztes végül Heredea Máté lett, aki mind az öt lövést a kapu bal oldalába helyezte, míg Cseke a negyedik körben hibázott.

A szegedi bajnok elárulta, hogy amatőr szinten Csongrád-Csanád megyei II. osztályban, az FK 1899 Szegedben futballozik és az egyik csapattársa biztatta azzal, hogy „az első tizenegyest kell belőni, a többi már könnyebb”. Azt viszont, hogy az összes tizenegyest ugyanoda rúgja, már Heredea egyéni taktikája volt, ami bejött, ezúton is gratulálunk neki győzelemhez.

A nyereményeket Kövesdi Gábor, az esemény főszervezője adta át. Aki pedig kedvet kapott a megméretéshez, már jelentkezhet a következő kiírásra, az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokság honlapján.

(Az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon a klubtelevíziónk, az Aranyoroszlánok is ott volt, az eseményről az október 13-i adásunkban számolunk majd be.)

2021. 10. 02. 20:18Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub