Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Szép játékban bízva

Szép játékban bízva

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

Pisont István győzelemmel szeretné zárni a szezont hazai pályán

Utolsó hazai mérkőzésére készül a szezonban a Honvéd, amely az OTP Bank Liga 32. fordulójában a tabella utolsó helyét elfoglaló Kaposvár ellen lép pályára szerdán, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Pisont István megbízott vezetőedző szerint azonban vendégeink helyezése nem szabad, hogy megtévessze a csapatot.

„Szeretnénk hazai környezetben szépen befejezni a bajnokságot és ehhez elengedhetetlen lesz a jó és türelmes játék – magyarázta a mester. – Türelmesen, de nyomatékosan kell a játékhelyzeteket megteremteni, szeretnénk többet birtokolni a labdát. A Kaposvár nem veszélytelen ellenfél, de mindenképpen a győzelem megszerzése a célunk.“

A mögöttünk álló két találkozón nem sikerült pontot szereznie a kispestieknek, hiszen a Ferencváros és a Zalaegerszeg ellen is kétgólos vereséget szenvedtünk. Megbízott vezetőedzőnk elmondta, hogy levonták a tanulságokat a két mérkőzésből, s most a szép lezárásra koncentrál a csapat.

„A Fradi és a ZTE elleni vereség nyilván nem jött jól, de mindkét találkozón láttam jó momentumokat, főleg az első félidőben – árulta el Pisont István. – A kontrajátékok megakadályozására nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk, fegyelmezettnek kell lennünk. A mögöttünk álló két mérkőzés azt mutatta, hogy ha akár egygólnyi hátrányba is kerülünk, egyből elkezdünk rohanni, szétesik a szervezettségünk. Ezt kell kell, hogy kerüljük. Szeretnénk elérni, hogy mi rúgjuk az első gólt és ezúttal mi kapjunk erőt a folytatáshoz.“

Az idény utolsó hazai fellépésére pedig a veszélyhelyzet eltörlésének köszönhetően már korlátozás nélkül várjuk a szurkolókat, ami Pisont István szerint hatalmas lendületet adhat a csapatnak.

„Zalaegerszegen érezni lehetett, milyen sokat jelentett a hazaiaknak a teltház, milyen hangulatot teremtett az a négy-ötezer szurkoló, aki kilátogatott a mérkőzésre – emlékezett vissza a szakember. – Bízom benne, hogy nagyon sokan kijönnek majd hazai környezetben elköszönni a csapattól szerdán. Megérdemli a csapat és a szurkolók is, hogy jó játékkal rukkoljunk elő és úgy fejezzük be a bajnokságot, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el, hiszen az ötödik hely még megszerezhető számunkra. Rengeteget tett ebbe az időszakba a csapat, s itt nemcsak a kupagyőzelemre gondolok, de a fejlődésre is, amin keresztülmentek. Szeretném, ha ez összhangban lenne szerda este és győzelemmel zárhatnánk hazai pályán a bajnokságot.“

Vendégeink vezetőedzője, Disztl László is a szép búcsúban bízik.

„Sajnáljuk, hogy az utolsó hazai meccsen nem tudtunk pontot szerezni – mondta a Kaposvári Rákóczi vezetőedzője. – Két gólt adtunk az ellenfélnek, ha ez nem történik meg, akkor sikerülhetett volna, mivel a Kisvárda nem volt jobb nálunk azon a mérkőzésen. Így várjuk a hátralévő két idegenbeli mérkőzésünket, az elsőt a Budapest Honvéd ellen. Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, hiszen a Honvéd a kupasikernek köszönhetően kellő önbizalmat szerzett és vesztenivaló nélkül játszhat. Ezek alapján felszabadult, jó mérkőzésre számítok, s bízom benne, hogy túl tudjuk tenni magunkat az előző fordulóban elszenvedett vereségen. Mindent megteszünk azért, hogy pontot, pontokat szerezzünk. Van még két mérkőzésünk az első osztályban, próbáljuk kihasználni a lehetőséget, hogy jó csapatok ellen, jó stadionokban, jó pályákon játszhatunk. Bízom benne, hogy ez feldobja a fiúkat és megtalálják a motivációjukat.“

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub