Jól kezdte a Honvéd a szezonzáró rangadót a PAFC otthonában, hiszen Mayron George találatával vezetést szerzett a 23. percben. Az előnyt azonban nem sikerült megtartani, a szünetig egyenlített, majd Slagaveer góljával nyert a házigazda az utolsó fordulóban.
„Természetesen az egyik oldalról örülök a gólomnak, ugyanakkor csalódott is vagyok, hogy nem sikerült megnyerni az utolsó mérkőzésünket a szezonban, ami a csapat számára sokkal fontosabb lett volna, mint hogy én gólt szerzek-e, vagy sem – mondta a találkozó után Mayron George. – Az apró részletek döntöttek ezen a meccsen. Jó első félidőt produkáltunk, de szereznünk kellett volna még egy találatot ahhoz, hogy eldöntsük a rangadót. Ez nekünk most nem sikerült, de hát, ilyen a futball. Nem szabad keseregni miatta, mert összességében nézve, azt gondolom, hogy jó szezont zártunk. Megszereztük az ötödik helyet és elhódítottuk a kupát, ami óriási siker, szóval nem lehetünk elégedetlenek a mögöttünk álló idénnyel.”
Costa Rica-i támadónk fenti találata ráadásul nemcsak attól különleges, hogy első alkalommal jegyezhetett gólt Mayron George kispesti színekben az NB I-ben, de az elmúlt hónapok szép lezárását is jelenti számára.
„Mindig nagyon jó érzés gólt szerezni, nekem pedig rég volt már alkalmam átélni ezt, úgyhogy nagyon örülök neki, hogy ezen a meccsen sikerült – mondta mosolyogva a januárban a dán Midtjylland csapatától kölcsönbe érkező középcsatár. – Különösen azért, mert ez azt is jelenti, hogy góllal tudtam lezárni ezt a szép időszakot. A kölcsönszerződésem lejár a szezon végével, visszatérek a klubomhoz, így ezúton meg is ragadom az alkalmat, hogy megköszönjem mindenkinek, amit értem tett. Nagyon jól éreztem magam a Honvédban, jól kijöttem a társakkal, Budapest pedig egy nagyszerű város. Most visszavezet Dániába az utam, de örömmel gondolok majd vissza erre az időszakra, a kispestieknek pedig minden jót kívánok!”





