Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Szép volt fiúk!” – A Juventus mögött második helyen zártuk a Puskás-Suzuki-kupát

„Szép volt fiúk!” – A Juventus mögött második helyen zártuk a Puskás-Suzuki-kupát

Klub

Megjelenés: 2025. 05. 05. 22:27Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Kétgólos vereséget szenvedtünk a Puskás-Suzuki-kupa döntőjében a Juventus ellen, így legjobb magyar együttesként a torna második helyén végeztünk, míg az olaszok először hódították el a serleget.

A Genk (2-1) és a Real Madrid (1-0) legyőzését követően első helyen végeztünk a Puskás-Suzuki-kupa B-csoportjában, így U17-eseinkre a Juventus elleni meccs várt a fináléban. A torinóiak remek teljesítménnyel abszolválták a csoportkört, akik a Sporting elleni 4-1-es sikerrel rajtoltak, majd nagy meglepetésre 4-2-es vereséget szenvedtek a Panathinaikosz ellen. A döntőbe jutáshoz a görögök botlása is kellett, (akik végül csak döntetlenre végeztek a Sportinggal) az olaszok PAFC elleni 1-0-ás győzelme, így első helyet ért a kvartettben.

Az akadémisták és ultrák alkotta tábor egészen fantasztikus, első osztályú mérkőzéseket meghazudtoló hangulatot teremtett a Pancho Arénában.

A találkozó első játékrészben az olaszok voltak valamivel közelebb a vezető találat megszerzéséhez, a 3. percben a Lorenzo Cancila maradt egyedül a hosszú oldalon, de lövése a kapu fölé szállt. Két percre rá Liziczay védett nagyot, ám ezt követően egyik csapat sem tudott komolyabb helyzetet kialakítani. A félidő legnagyobb lehetőségét egy remek passz után Luca Bracco hagyta ki, aki 6 méterről Liziczayval szemben a jobb kapufa mellé lőtt.

A 34. percben Liziczay indította volna el ellentámadásunkat, de Borasio előbb megelőzte az emberét, majd kapusunk felett kapásból a hálóba emelte a labdát (0-1). Két percre rá büntetőhöz jutottunk, de Nyers kísérletét fogta Huli. A 40. minutumban egy kezezést követően olaszok is megkapták a maguk véleményes büntetőjét, Amadio a kapu bal oldalába bombázott (0-2). Az 55. percben Kovács Erik tüzelt egy nagyszerű szóló után, Huli azonban kitolta a lövését. A folytatásban a végeredmény már nem változott, így megelőzve többek közt a Real Madridot, a Sportingot és a Genket, második helyen zártuk a tornát. A kilátogató több száz szurkoló a „Szép volt fiúk!” – rigmussal és a himnusz eléneklésével köszönte meg a csütörtök óta tartó tornán nyújtott bravúros teljesítményt.

A Puskás-Suzuki-kupa végeredménye:

1. Juventus

2. Budapest Honvéd FC

3. Slavia Praha

4. Panathinaikosz

5. Real Madrid

6. Sporting CP

7. KRC Genk

8. PAFC

PUSKÁS–SUZUKI-KUPA
DÖNTŐ
BUDAPEST HONVÉD FC–JUVENTUS FC 0–2 (0–0)
Felcsút, Pancho Aréna. Vezeti: Rúsz
Honvéd: Liziczay – Kecskés (Kovács E. – a szünetben), Horváth, Russnák, Milicz – Balázs, Schön (Miták, 57.), Ujváry (Meskó, 57.), Rankó – Tasi (Somogyi T., – a szünetben), Kis (Nyers, – a szünetben) . Vezetőedző: Bogdánfi Márton
Cserék: Czinki, Miták, Kovács, Somogyi, Meskó, Petrók, Kobela, Nyers, Joó.

Juventus: Huli – De Brul, Tiozzo Pagio (Samb, 51.), Badarau (Malfatti, 43.), Gielen (Gecaj, 60.) – Borasio – Repciuc, Barido, Cancila – Amadio (Sibona, 51.), Bracco (Ceppi, 43.). Vezetőedző: Matteo Cioffi
Cserék: Nava, Gecaj, Ceppi, Durmisi, Savonnier, Specker, Malfatti, Samb, Sibona.

G: Borasio (34.), Amadio (41. – 11-esből).

A mérkőzés összefoglalója:


 

2025. 05. 05. 22:27Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia