Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Szerződést hosszabbítottunk Pekár Istvánnal

Szerződést hosszabbítottunk Pekár Istvánnal

Klub

Megjelenés: 2026. 06. 01. 20:45Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Huszonkét éves középpályásunk két évvel meghosszabbította júniusban lejáró szerződését.

Örömmel jelentjük be, hogy saját nevelésű akadémistánk, Pekár István két évvel meghosszabbította szerződését klubunkkal.

A többszörös utánpótlás-válogatott középpályás az idei szezonban meghatározó szerepet töltött be csapatunkban. Noha betegség és sérülés is hátráltatta ebben az idényben, a bajnokságban 20 alkalommal lépett pályára, emellett három Magyar Kupa-mérkőzésen is szerepet kapott, teljesítményével pedig egyértelműen a középpálya egyik kulcsjátékosává vált.

Pekár több fontos pillanatban is bizonyította sokoldalúságát. A Vasas elleni idegenbeli összecsapáson győztes gólt szerzett, míg a hazai visszavágón két gólpasszal járult hozzá a sikerhez az angyalföldiek ellen. A Mezőkövesd elleni, 5–2-re megnyert találkozón szintén egy asszisztot jegyzett. Saját nevelésű játékosunk eddig összesen 65 tétmérkőzésen viselte a felnőtt csapat mezét, és fiatal kora ellenére már jelentős tapasztalatot szerzett a klub színeiben.

Büszkék vagyunk rá, hogy Pékár István továbbra is klubunkat erősíti, és bízunk benne, hogy a következő években is meghatározó szerepet játszik csapatunk sikereiben.

További sok sikert kívánunk klubunk színeiben!

2026. 06. 01. 20:45Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub