Négy felkészülési mérkőzést játszottak utánpótlás-csapataink a múlt héten, az U17 és az U16 a szlovákiai Nagyszombatra látogatott, míg az U15 és az U14 Szlovéniában, az NK Maribor otthonában lépett pályára.
Az U16-os csapat aratta a legnagyobb sikert, mely a Spartak Trnavát verte 3–0-ra, Kis Atilla, a csereként beálló Komlósi Rupert, illetve a januári, a cseh Brno elleni 2–1-re megnyert meccs után ismét betaláló Kobela Patrik góljával. Az U17-es csapat 1–1-s döntetlent játszott a Trnavával, az U14 pedig a Mariborral, míg az U15 2–1-s vereséget szenvedett szlovén ellenfelétől.
U17-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
SPARTAK TRNAVA (szlovák)–BUDAPEST HONVÉD-MFA 1–1 (0–1)
Nagyszombat, Szlovákia
G: Joó (17.)
Honvéd: Papp L. – Birtalan, Szabó Á., Joó, Milicz – Petrók, Gáspár – Alarishi, Nagy M., Kecskés – Szelényi
Csere: Lipóczi (kapus), Bencsetler, Acsai, Igricz, Oros-Kovács, Giuliani, Nyers
Vezetőedző: Bene Ferenc
Bene Ferenc: – Két ellentétes félidőt láthattunk, az első játékrészben az ellenfelünk birtokolta többet a labdát, de nagyon szervezetten és gyors támadásba való átmenetekkel játszottunk. Ezekből több komoly gólhelyzetünk is volt, mégis „csak” egy oldalszabadrúgás után szereztünk gólt. Van hiányérzetem, mert több gól „benne maradt” a csapatunkban. A második félidőben labdabirtoklási fölényünket nem tudtuk gólokban érvényesíteni, egy átlövésből pedig egyenlített az ellenfél. Ebből az időszakból annyi a tanulság, hogy sokkal koncentráltabban és magasabb fordulatszámmal kell a tartalék játékosainknak a mérkőzésbe beszállni. Ezt is meg kell tanulni, hiszen nem az számít, hogy az adott mérkőzésen ki kezdő és ki nem, hanem a klub és a csapat sikere, s az egyének teljesítménye a legfontosabb!
U16-OS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
SPARTAK TRNAVA (szlovák)–BUDAPEST HONVÉD-MFA 0–3 (0–1)
Nagyszombat, Szlovákia
G: Kis A. (33.), Komlósi (60.), Kobela (68.)
Honvéd: Tarnóczi – Ujváry, Horváth Á., Manzella, Csörgő – Kapitány, Meskó – Acsai Dominik, Miták, Kis A. – Kovács E.
Csere: Monoki (kapus), Schön B., Merkl, Ferencz, Reményik, Kobela, Komlósi
Vezetőedző: Märtz Márk
Märtz Márk: – Egy masszív, szervezett és jó fizikumú Trnava ellen játszottuk a harmadik felkészülési mérkőzésünket. Örültem annak, hogy ami az elmúlt hétvégén hiányzott a megnyert párharcok tekintetében most szinte az egész találkozón megvolt. Minden játékosom mentalitása, hozzáállása és játékfelfogása jó szintet képviselt, ami azért is fontos, mert a soron következő két nemzetközi ellenfelünk is magas szintet képvisel majd. Külön öröm, hogy a felkészülési időszak kezdete óta velünk készülő két fiatalabb korosztályú játékoshoz egy újabb csatlakozott, s be tudott mutatkozni a hétvégén.
U15-ÖS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
NK MARIBOR (szlovén)–BUDAPEST HONVÉD-MFA 2–1 (1–1)
Maribor, Szlovénia
G: Érsek (8.)
Honvéd: Jakab – Kralicsek, Russnák, Martin Á., Varga-Sós – Csákány, Bogdán – Andrejszki, Érsek, Shodunke – För
Csere: Liziczay (kapus), Kayali, Veréb, Domján, Ciaramella, Szőke, Schwarcz
Vezetőedző: Bogdánfi Márton
Bogdánfi Márton: – Két ellentétes félidőt produkáltunk, az elsőben a gyors vezető gólunk után szépen végig asszisztáltuk a félidőt, folyamatosan úton voltunk, gyorsaságban, reakcióban, agresszivitásban is rendre alul maradtunk. A második játékrészben viszont a kapott gól ellenére nagyon szépen játszottunk, feljavultunk mindenben, sőt többet is birtokoltuk a labdát, viszont a támadó harmadban nem volt meg most az az extra, amivel gólt, gólokat szerezhettünk volna.
U14-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
NK MARIBOR (szlovén)–BUDAPEST HONVÉD-MFA 1–1 (0–0)
Maribor, Szlovénia
G: Völgyi (65.)
Honvéd: Czinki – Paucsics, Ortó, Völgyi, Demeter D. – Hegyes, Kardos, Kincses – Huszár, Solymos K., Schmél
Csere: Solymos G., Kollár, Marinyák, Horváth-Garaba, Kenderesi
Vezetőedző: Fűzfa Gergely
Fűzfa Gergely: – Magas intenzitású nemzetközi mérkőzést játszottunk Szlovénia egyik legjobb korosztályos csapata ellen. A srácokat minden dicséret megilleti, ugyanis jól álltak bele a meccsbe, méltó módon képviselték a kispesti színeket! Az első félidőben a támadó harmadban hiányoztak a higgadt, jó döntések, illetve az építkező fázis alatt követtünk el néhány apróbb hibát, amit ezen a szinten már könyörtelenül megbüntetnek. Ahogy eddig is mondtam, hosszú folyamat a miénk, ha tanulunk belőle, a hiba is belefér. Csapatszinten remekül reagáltunk a kapott gólra és a végén még akár a győzelmet is megszerezhettük volna.





