A Honvéd BKE ezúttal hazai pályán gálázott: a csapat magabiztos, lendületes játékkal, szinte végig 'egykapuzva' győzte le a Kelen együttesét. Már az első percektől egyértelmű volt a fölény, hiszen a labdabirtoklás aránya 95 százalék körül mozgott, a kispestiek helyenként tíz emberrel támadtak. A vendégek ritkán, csak gyors kontrákból jutottak el Komora kapujáig, de a Honvéd hálóőre magabiztosan hárított minden próbálkozást.
A 9. percben Youla tért vissza látványosan, megnyitva a gólok sorát. Nem sokkal később Trembulyák növelte az előnyt, majd a szünetig Youla újabb két góljával egy játékrész alatt mesterhármast jegyzett, de a helyzetei alapján akár hatszor is betalálhatott volna.
A második félidőben sem változott a játék képe: Tóth Csaba ötödik gólunkat szerezte, majd a remek formában futballozó Lannert Bence is feliratkozott a góllövők közé. A hajrában a csereként beállt Andric lőtt szép gólt, végül Tóth Csaba második találata állította be a 8–0-s végeredményt.
A Honvéd BKE támadószellemű játékával fölényes, megérdemelt győzelmet aratott. A mieink továbbra is vezetik a tabellát, egy ponttal az MTK és négy ponttal a Ferencváros előtt.
Következő mérkőzés:
Október 27., hétfő 19:30 – Monori SE — Honvéd BKE
Helyszín: Monor, Balassi Bálint utca
ÖREGFIÚK I. OSZTÁLY, 7. forduló
HONVÉD BKE—Kelen SC 8–0 (4–0)
Budapest Honvéd Akadémia, Vezette: Agócs Róbert
HONVÉD: Komora — Bábik (Csabankó, 73.), Trembulyák (Máj, 41.), Erdei (Plókai, 70.), Gálvölgyi (Tóth Cs., 41.), Lannert, Lázár, Fritz, Bárányos (Kovács K., 59.), Zana (Andric, 52.). Youla. Vezetőedző: Mursa Bálint
G: Youla (9., 37., 39.), Tóth Cs. (51., 76.), Andric (72.), Trembulyák (22.), Lannert (58.).





