Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Tartalékosan is sima siker

Tartalékosan is sima siker

Mérkőzések

Megjelenés: 2023. 09. 19. 13:14Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Öregfiúk – győzelmével átvette a vezetést a Honvéd BKE

Öregfiúk-csapatunk ezúttal sem tudott a legjobb összeállításában pályára lépni, ennek ellenére a 4. fordulóban magabiztos győzelmet aratott az RTK ellen. A maródiak listája meglehetősen hosszú, Bárányos, Trembulyák, Lukács, Budovinszky, Pisont, Gálvölgyi Márton és Patkó nélkül állt fel a csapat. A csatárhiányra jellemző, hogy a támadósorunkat Bábik és Rajz személyében két középpályás alkotta.

A rajtnál kicsit beragadtunk, mert már a 6. percben a kapunkba került a labda. Az egyenlítésre bő negyedóra után került sor, amikor Zana vette be a vendégek kapuját, középpályásunk pedig 12 perccel később újra betalált, így már nálunk volt az előny. A kispestiek mezőnyfölényben játszottak, több gólhelyzetet is kidolgoztak, de szünetig nem változott az eredmény.

A második félidőben aztán újabb két találatot jegyeztünk: Az 51. percben gólerős középpályásunk Rajz Miklós lőtt gólt, majd a 69. percben Bábik büntetőből növelte az előnyünket. Apró szépséghiba, hogy egy perccel később szépítettek a vendégek, sikerünk azonban így sem forgott veszélyben.

Riválisaink közül a Ferencváros Monoron nyert, az MTK Budapest–Dunaharaszti mérkőzés későbbi időpontban játszák. A tabellát jobb gólkülönbséggel a Honvéd BKE vezeti a szintén 10 pontos Ferencváros és az egy meccsel kevesebbet játszó, 7 pontos MTK előtt. 

Az 5. fordulóban, szeptember 25-én (hétfőn) Halásztelken lép pályára a Honvéd BKE. A találkozó 19:30-kor kezdődik.

ÖREGFIÚK-BAJNOKSÁG, 4. FORDULÓ
HONVÉD BKE–RTK 4–2 (2–1)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Grünvald Gábor (Sudicky, Reith)
G: Zana 2, Rajz, Bábik, il. Balatoni, Bokor

Honvéd: Ulicska — Erdei, Kamber, Móra, Gálvölgyi (Csabankó 53.) — Lázár, Lannert, Zana, Tóth Cs. — Bábik, Rajz.

2023. 09. 19. 13:14Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub