Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Tartani a tempót

Tartani a tempót

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

Pisont István továbbra is a koncentrációban látja a sikert

Kedden még a bajnoki címvédőt fogadtuk az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, pénteken azonban már a Zalaegerszeg otthonában lép pályára a Honvéd. A tabellán mindössze két ponttal mögöttünk álló együttes otthonában Pisont István nem számít könnyű mérkőzésre.

„A Zalaegerszeget mindig is tiszteltem, amióta Márton Gabi átvette a csapat irányítását, azt látom, hogy egy nagyon kreatív futballt játszanak – mondta soron következő ellenfelünkről Pisont István megbízott vezetőedző. – Jó állapotban vannak, látszik a mérkőzéseiken, hogy rendkívül hatékonyak és eredményesek is. Mi viszont javítani szeretnénk. Nagyon szerettük volna megközelíteni a harmadik helyet a Ferencváros elleni meccsel, remélem, hogy a vereség nem veti vissza a srácokat a folytatásra. Próbáljuk tartani a tempót, mindent megteszünk, hogy a hátralévő három forduló jól sikerüljön. Nem lesz könnyű idegenben megszerezni a győzelmet, hiszen hazai pályán elég masszív a Zalaegerszeg. Vannak meghatározó játékosaik, akikre nagyon figyelnünk kell, kimondottan jó formában vannak, gólérzékenyek. Ha a Fradi elleni mérkőzésen látott egyéni hibák nem jönnek elő, akkor csapatszinten meg tudjuk oldani a feladatot. Összességében továbbra is azt mondom, hogy a koncentráció és a helyzetkihasználás dönt majd a három pont sorsáról. Amellett, hogy tudom, mennyit kivett a játékosokból az elmúlt időszak terhelése, van bennünk annyi erőtartalék, hogy meg tudjuk oldani a feladatot. Megbeszéltük a Fradi elleni hibákat, jön egy új meccs, készen állunk rá, bízom nagyon a csapatban.“

Márton Gábor, a zalaegerszegiek vezetőedző így nyilatkozott a találkozó előtt:

„A Honvéd ellen is szeretnénk folytatni jó sorozatunkat, főleg úgy, hogy szerencsére újra nagyszámú szurkolósereg mellett léphetünk pályára. Nagy öröm ez számunkra, óriási lökést adtak az elmúlt hetekben is a szurkolóink, így mindenki boldog, hogy még többen lehetnek velünk. Ellenfelünk jó játékerőt képviselő szervezett csapat veszélyes játékosokkal, de felkészültünk a semlegesítésükre. Az elmúlt időszak jó eredményeinek köszönhetően már mint tabellaszomszédról beszélhetünk a Honvédról, de nem szabad megállnunk, szeretnénk minél több győzelemmel és minél jobb helyen zárni a bajnokságot.”

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub