A klubtörténelem emlékezetes meccseit feldolgozó sorozatunkban ezúttal 1959-be „utazunk“ vissza, amikor augusztus 9-én, a 2. fordulóban volt csapatunk a Vasas vendége. A bajnokságot mindkét gárda döntetlennel indította, az angyalföldiek Diósgyőrben (0–0), míg a mieink otthon a Haladással (2–2) ikszeltek.
A Bp. Honvéd az előző bajnokságban rapszodikusan szerepelt, ráadásul sérülések is nehezítették Sós Károly edző munkáját. Hol Faragót kellett pótolni, hol Bozsikot nélkülözte a csapat, egyszer 18, majd kilenc hétig, legutóbb pedig Budai dőlt ki nyolc hétre. Nem lett volna csoda, ha nem szerepelnek csúcsformában a kispesti játékosok. A mérkőzés előtti héten aztán újabb csapás érte a piros-fehéreket, Bányai szenvedett súlyos sérülést (négy helyen eltört az állkapcsa) és egy hónapra dőlt ki. Fegyelmi ügye miatt Solti és Kazinczy sem állhatott a csapat rendelkezésére, így a Vasas ellen cseppet sem volt irigylésre méltó helyzetben a tréner. A csapatban első NB I-es mérkőzésére készülődött az ifjúsági korú, 18 éves Galambos Antal.
A nehéz körülmények ellenére jól kezdett a Bp. Honvéd. A második percben Gilicz a félpályáról megindult, tisztán futott a Vasas kapuja felé, de hosszan szöktette magát, így odalett a kitűnő helyzet. Az 5. percben Faragó villámgyors kifutás után merész vetődéssel hárított egy angyalföldi lehetőséget. Változatos játék után a Honvédnak akadt két jó helyzete, előbb Tichy, majd Szilási lövése foglalkoztatta Szentmihályit.
A kispesti lehetőségek ellenére a 16. percben a piros-kékek szerezték meg a vezetést: Kékesi 16 méterről laposan lőtt a hálóba (1–0). Még a szünet előtt egyenlíthetett volna a Honvéd. A 39. perben Ihász a 16-oson belül kézzel visszahúzta a kitörő Tichyt, Kaposi játékvezető tizenegyest ítélt. A büntetőt Szőcs végezte el, de a kispesti védő kapu mellé lőtte a labdát.
A második félidőben is a Honvéd kezdett jobban. Alig telt el egy perc és egyenlítettek a piros-fehérek. Szilasi jó labdát tálalt Gilicz elé, aki nyolc méterről félmagasan a bal sarokba emelt (1–1). A gól után a Honvéd egyre inkább feljött, Szentmihályinak többször is gondot okoztak a kispesti támadók. A 63. percben egy jobb oldali támadás után Tichy éles szögből, hét méterről jobbról a hálóba bombázott (1–2).
A vezető gól megszerzése még jobban feldobta a kispestieket, sorra vezették a veszélyes támadásokat. A 76. percben az előre húzódó Szőcs lövése a kapufáról Tichy elé pattant, a középcsatár közelről a hálóba lőtte a harmadik kispesti gólt (1–3).
Hét perccel később Tichy mesterhármasának tapsolhatott a 18 ezer főnyi közönség Honvéd-szimpatizáns része. Tichy cselezett a tizenhatos vonalánál, majd kapura bombázott, óriási lövése a felső kapufa belső éléről pattant a hálóba (1–4).
A 86. percben szépített a Vasas, Raduly, nehéz szögből, nyolc méterről talált Faragó kapujába (2-4).
Összességében az első félidőben a Vasas ügyesebben adogatott, de a mieink többet támadtak. Szünet után a Honvéd gyors gólja nagy önbizalmat adott a piros-fehér csapatnak, nemcsak többet, de sokkal veszélyesebben is akciózott csapatunk. Végeredményben második félidőbeli remek játékával teljesen megérdemelten nyert a Bp. Honvéd.
A Honvédban Faragónak volt néhány remek védése. A hátvédhármas legjobbja Dudás volt. Szőcs kihagyott egy büntetőt, de a védőmunkáját jól látta el. A fiatal Galambos jól mutatkozott be. Bozsik tanári módon irányította a csapatot. Gilicznek sok jó megmozdulása volt. Tichy sokat dolgozott, mesterhármasa önmagáért beszél.
A forduló után 3 ponttal a Honvéd holtversenyben a Csepellel a harmadik helyen állt, míg a Vasas a Salgótarjánnal osztozott a 11-12. helyen.
1959.08.09., NB I, 2. FORDULÓ
VASAS SC–BP. HONVÉD 2–4 (1–0)
Béke utca, 18 000 néző
V: Kaposi Sándor (Major I, Gyöngyös dr.).
G: Tichy (3), Gilicz.
Vasas: Szentmihályi — Kárpáti, Ihász, Sárosi — Bundzsák, Berendi — Raduly, Kékesi, Csordás, Mathesz, Bodai
Edző: Illovszky Rudolf
BHSE: Faragó – Szőcs, Törőcsik I, Dudás – Bozsik, Kotász - Budai II, Galambos, Tichy, Gilicz, Szilasi.
Edző: Sós Károly





