Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Titkok tanulása

Titkok tanulása

Klub

Megjelenés: 2021. 03. 05. 15:10Olvasási idő: 2 perc

Irimiás Gergő örül a visszatérésének és Hódmezővásárhelyről is három ponttal térne haza

Télen tért vissza ajkai kölcsönjátékából a Budapest Honvéd második csapatához Irimiás Gergő. A 19 esztendős középpályás 17 mérkőzésen lépett pályára a másodosztályban az őszi szezonban, de úgy érezte, további fejlődésre és több játéklehetőségre van szüksége, nem mellesleg piros-feketében érzi magát legjobban.

„Gördülékenyen ment a visszailleszkedés, nagyon jó újra itthon lenni Kispesten – kezdte tehetséges játékosunk, aki tavaly nyáron a Honvéd első csapatában is bemutatkozott. – A brigád nagy részével korábban is játszottam már együtt, néhány társammal egy osztályba jártam az akadémián, így nagyon hamar befogadtak. Tanulságos félévet töltöttem el Ajkán, de hálás vagyok a Honvédnak is, hogy megadták a lehetőséget a visszatérésre. Szeretnék megerősödni, új célokat kitűzni magam elé. A tavaszi szezonban az a célom, hogy minél többet játsszak, segítsem a csapatot. Emellett pedig a futballszakma titkai is nagyon érdekelnek, így a folyamatos tanulást is szem előtt tartom, amelyben rengeteget segít az edzői stábunk. Szeretnék újra önmagam lenni a pályán, s ebből remélem a Honvéd is profitálhat.”

Irimiás Gergő a Vác elleni találkozón csereként lépett pályára 56. percben. A középpályás szerint a legfontosabb a három pont megszerzése volt a tavaszi rajton, a 2–1-es siker pedig az egész csapatnak erőt adhat a folytatásra.

„Első bajnoki meccsnek nem volt rossz, pláne ilyen hosszú szünetet követően – értékelte a hétvégi összecsapást a fiatal játékos. – Kicsit fáradt volt a társaság a kemény felkészülés után, talán túlságosan is vártuk már az első tétmeccset, de a lényeg a győzelem volt. Azt gondolom, hogy szervezettek voltunk, hellyel-közzel szépen is játszottunk, de természetesen ennél jobban is tudunk futballozni.”

Még jobban futballozni pedig legközelebb vasárnap, 14:30-tól lesz lehetősége együttesünknek, amikor egy alföldi kirándulás keretében Hódmezővásárhelyen vendégszerepel Simon Miklós alakulata. Ellenfelünk hektikus szezont produkál, az első 19 fordulót döntetlenek nélkül hozták le, az elmúlt három bajnokijukon azonban rendre megosztoztak a pontokon, ráadásul ezeken a meccseken mindössze egy gólt kaptak. Éppen ezért – hiába választja el a két csapatot 10 hely a tabellán a Honvéd javára – középpályásunk is óvatosságra int.

„Figyeltem, a srácok hazai pályán 4–1-re győztek ősszel a Hódmezővásárhely ellen, mégsem számítok könnyű mérkőzésre. A hét elejétől fogva nagyon keményen dolgozunk, így most egy kicsit fáradtabbak a lábak, de vasárnapra szerintem minden adott lesz, hogy egy izgalmas, jó mérkőzést játsszunk. Ellenfelünk az elmúlt időszakban stabilabbá vált, de bízom a csapatban, tudom, hogy képesek lehetünk gólokat szerezni és elhozni a három pontot.” – bizakodott középpályásunk.

 

NB III., KÖZÉP CSOPORT, 23. FORDULÓ

Hódmezővásárhelyi FC–Budapest Honvéd II

Hódmezővásárhely, Városi stadion, zárt kapuk mögött

Március 7., vasárnap, 14:30

V.: Molnár Réka

2021. 03. 05. 15:10Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub