Hosszú várakozás után végre kezdetét veszi a 2020-as (gyakorlatban 2021-es) tokiói olimpia. A világ legrangosabb sporteseményén tizenkét Honvéd-sportoló vesz részt, akikért – a többi magyar versenyző mellett – különösen szoríthatunk az előttünk álló két hétben.
Egyértelmű aranyesélyesként ugrik medencébe 100 és 200 méter pillangóúszásban a világ- és Európa-bajnok Milák Kristóf, három kajakos számban is láthatjuk a 2016-ban már csúcsra érő Csipes Tamarát, akinek kettesben a szintén honvédos Medveczky Erika lesz a párja.
Rio-ban is egymásnak vállvetve szerepelt már a Lőrincz-testvérpár, ez idén sem lesz másként, a két birkózó, Lőrincz Tamás és Viktor is pástra lép Tokióban, a judosokat dzsúdósokat pedig az Eb-győztes Karakas Hedvig képviseli. A párbajtőr-világbajnok Siklósi Gergely mellett Kondricz Kata is vívócsapatunkat erősíti.
Az olimpiai bronzérmes öttusázó, Marosi Ádám is ott lesz Tokióban, atlétikában az akadályfutó Tóth Lili Anna és az 50 km-es gyaloglásban induló Venyercsán Bence képviseli a piros-fekete színeket, végül, de nem utolsósorban pedig meg kell említeni az utolsó világversenyére készülő vízilabdázót, Hosnyánszky Norbertet, akinek a pályafutása mindenképpen kiérdemelne még egy olimpiai aranyat.
Hajrá Honvéd, hajrá magyarok!





