Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Tovább kell jutni”

„Tovább kell jutni”

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

Macdonald Niba bízik a Paks elleni sikerben

Mindkét Paks elleni mérkőzésen kezdőként lépett pályára a nyáron igazolt Macdonald Niba, aki szezonbeli hatodik bajnoki és negyedik kupameccsét játszotta le kispesti színekben.

„Nehéz, küzdelmes meccs volt a paksi odavágó, amelyen néhányan hiányoztak is a keretünkből – kezdte a 25 esztendős belső védő. – Ami a visszavágót illeti, ezúttal sem számítok könnyebb mérkőzésre, ellenfelünk várhatóan a kontratámadásokra helyezi a hangsúlyt, ezért nagy odafigyeléssel, fegyelmezetten kell futballoznunk. Viszont egyértelmű, tovább kell jutnunk, szeretnénk bekerülni az elődöntőbe, sőt szeretnénk megnyerni a kupát! Ehhez természetesen jó teljesítményre lesz szükség, ennek szellemében lépünk pályára szerdán.”

Az első meccsen született 0–0 azt jelenti, hogy amennyiben mindkét csapat betalál, akkor a Paksnak már a döntetlen is elég a továbbjutáshoz (az idegenben lőtt gólnak köszönhetően), míg nekünk mindenképpen győznünk kell a legjobb négy közé kerüléshez. Ha a visszavágó is 0–0-ra végződik, akkor hosszabbítás következik, és ha ott sincs döntés, jönnek a tizenegyesek.

„Jól éreztem magam a pályán, ha az edző számít rám szerdán, akkor ezúttal is készen állok a játékra, a legjobbamat akarom nyújtani, a klubért és a szurkolókért – mondta eltökélten Macdonald Niba. – Minden mérkőzést úgy fogok fel, hogy az egy újabb esély a bizonyításra, hogy megmutassam, lehet rám számítani. Az pedig természetes, hogy ezekért a lehetőségekért meg kell küzdeni, ezt nem adják könnyen, de ez így normális, örülök, hogy itt lehetek és egy ilyen komoly klubnál futballozhatok.”

Az mindenképpen biztató, hogy a két Paks elleni mérkőzésen tökéletesen zárt a védelem, viszont a harmadik találkozón mindenképpen gólt kell(ene) szereznünk. Macdonald Niba hozzátette, a védekezés és a támadás is csapatmunka (elég csak a szögletekre, szabadrúgásokra gondolni például), mindenkinek ki kell vennie a részét mindkettőből. Védőnk hangsúlyozta, végig csapatként kell futballozni, együtt leszünk képesek arra, hogy kiharcoljuk a továbbjutást, s megjegyezte, ha esetleg a tizenegyesekre marad a döntés, ott sem lehet csak a csatárokra számítani, mindenkinek készen kell állnia.

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub