Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Tudta, hogy indulni kell

Tudta, hogy indulni kell

Klub

Megjelenés: 2022. 03. 27. 13:12Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Májer Milánnak mentálisan sokat adhat a Szentlőrincnek lőtt gól

Májer Milánnak, mondhatjuk, fekszik a Szentlőrinc játéka: a Honvéd fiatal támadója 2019-ben pontot érő találatot szerzett az NB III-as bajnokságban a(z ugyancsak) piros-feketék ellen, míg első csapatunk szombati edzőmeccsén egy fontos pillanatban rúgott góljával adott egy új lendületet az addig kétgólos hátrányban lévő kispestieknek. 

„Megmondom őszintén, nem is emlékeztem arra a régi gólra, én is csak a meccs előtt olvastam róla, úgyhogy biztosan nem lehetett annyira emlékezetes találat – kezdte mosolyogva Májer Milán. – Azért örültem neki, hogy így alakult, bár nyilván nem lehet összehasonlítani a kettőt, hiszen az tétmérkőzésen történt, ezúttal pedig edzőmeccsen találtam be. Amikor Hidi Patrikhoz került a labda, már tudtam, hogy nekem menni kell. Azon voltam, hogy lefussak mindenkit, mert tudtam, hogy ha az ő lábán van a labda, akkor a passz is jön majd. Azután szépen berúgtam a hosszúba.“

A 22 esztendős támadónk hozzátette, annak örült a legjobban, hogy azokhoz a társakhoz hasonlóan, akik eddig szintén kevesebb szerephez jutottak, ezúttal több játéklehetőséget kapott Nebojsa Vignjevictől, s úgy érzi, hogy elégedett is lehet a pályán töltött percekkel. Az pedig, hogy góllal koronázta meg a teljesítményét, csak a hab volt a tortán, s talán emlékezetesebbé is válik majd a 2019-esnél azáltal, hogy jó barátjával, Banó-Szabó Bencével osztoztak a kispesti találatokon, amely Májer szerint mentálisan is jót tett mindkettejüknek.

„Minden erőmmel azon voltam, hogy gólt szerezzek és visszahozzuk a meccset a kétgólos hátrányból, mert az semmiképp sem lett volna jó eredmény, még ha edzőmeccsről is beszélünk. Meg akartuk nyerni a mérkőzést, szerintem ez látszott is a csapaton – tekintett vissza az összecsapásra Májer. – Nagyon kétarcú meccs volt. Az első félidőben egyébként úgy láttam, hogy jól játszottunk, voltak szép akcióink, végig azt vártam, hogy mikor szerzünk gólt. Játszottam az NB II-ben és most is követem a bajnokságot, így tudtam, hogy a Szentlőrinc egy nagyon masszív csapat, nagyon nehéz lesz nekik az első találatot megrúgni. Kontrára játszanak, arra várnak, hogy az ellenfél kitámadjon ellenük és meglegyen a helyük, ezen a meccsen is igazából beadásokból voltak a helyzeteik. A két kapott gól után a cserékkel szerintem adtunk egy kis frissességet a csapatnak, sikerült a végére föléjük kerekedni, ekkor már a félpályán sem jöttek át nagyon, nem volt nagyon helyzetük. Örülök neki, hogy végül sikerült visszahoznunk a meccset döntetlenre.“

2022. 03. 27. 13:12Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub