Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Tűzön-vízen

Tűzön-vízen

Klub

Megjelenés: 2022. 02. 15. 16:53Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Mohammed Kadiri célja, hogy büszkék legyenek rá Kispesten

Ghánában kezdte a pályafutását a Honvéd hatodik téli igazolása, Mohammed Kadiri, aki tagja volt a bajnoki ezüstérmes Austria Wiennek, az Európa-ligában is szerepelt az osztrák együttessel, s Ukrán Kupát nyert a Dinamo Kijev játékosaként, ahonnan fél évre kölcsönbe, kivásárlási opcióval érkezett Kispestre.

„Hálát adok Istennek, és mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy itt lehessek. Mindig is az volt a vágyam, hogy egy ilyen futballcsaládhoz tartozzak mint amilyen a Honvéd, és most itt van előttem ez a lehetőség, nagyon hálás vagyok a bizalomért – mondta Mohammed Kadiri, aki azt is elmesélte, nem véletlenül döntött a kispesti klub mellett. – Rendszeresen követtem a magyar bajnokságot, mivel több korábbi csapattársam is játszott itt, vagy játszik most is, akik sokat meséltek nekem a ligáról. Úgyhogy elkezdtem figyelemmel követni, először azért, hogy képben legyek, miről beszélnek. Ahogy pedig néztem a meccseket, mindig mondtam, hogy egyszer ebben a csapatban szeretnék majd játszani én is!“

A régi barátok között ott van például a nemrég Újpestre szerződött Kádár Tamás is, akivel még a Dinamo Kijev csapatában futballozott együtt Mohammed Kadiri. A Budapest Honvéd új igazolása azonban elárulta, hogy a megállapodás előtt nem kérte ki sem a válogatott védő, sem a többi régi csapattárs véleményét, szeretett volna ugyanis meglepetést okozni számukra azzal, hogy Kispesten folytatja a pályafutását. 

„Különösen boldog vagyok, hogy a Honvéd játékosaként mutathatom meg, mit tudok, szeretném segíteni a társakat és az edzőt is, hogy minél jobb helyezést érjen el a csapat és szeretném, ha nemcsak ők, de a szurkolók és az itt dolgozók is büszkék lennének majd rám – avatott be minket várakozásaiba a 25 esztendős középpályás. – Az a célom, hogy minél több sikert elérjünk együtt, hiszen ez egy remek klub, nagy dolgokra hivatott, ehhez pedig a tudásom legjavát igyekszem majd nyújtani én is.“

Mohammed Kadiri kedden már csatlakozott is a többiekhez az edzőközpontban, ahol együtt tréningezett új csapatával, s kiemelte, hogy profi játékosokkal és profi stábbal ismerkedhetett meg, s örömmel töltötte el, hogy egy abszolút modern, a Honvédhoz méltó létesítményben készülhet majd.

„Ott voltam vasárnap én is a stadionban, elképesztőek voltak a szurkolók, nagyon tetszett, hogy milyen hangulatot varázsoltak – mondta Mohammed Kadiri. – Látszik, hogy tűzön-vízen keresztül támogatják a csapatot, és látszott az is, hogy ez mennyit jelentett a pályán a játékosoknak, egyértelműen benne voltak a győzelemben. Nagyon várom már, hogy én is bemutatkozhassam előttük, s ha csak egy dolgot mondhatnék nekik, azt kérném, hogy sose hagyják abba a csapat biztatását!“

2022. 02. 15. 16:53Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub