Számok
2
A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában Djordje Kamber megbízott edzőként másodszor ült a Bp. Honvéd kispadján.
5
A múlt heti tulajdonosváltással érkező Séllei Árpád 2006 óta a Budapest Honvéd ötödik ügyvezetője.
13
Kerezsi Zalán az FC Ajka ellen szerezte 13. NB II-es gólját.
A hét mondása
A Bp. Honvédhoz nyolc év után visszatért Ihrig-Farkas Sebestyén nyilatkozata: „Nagyon örülök, hogy vissza tudtam térni a Honvédhoz, hiszen itt nevelkedtem az akadémián, itt mutatkoztam be az első osztályban, és amióta elmentem, mindig is bennem volt, hogy jó lenne egyszer visszatérni”
Ez történt a héten (augusztus 19–25.):
100 éve:
1924. augusztus 24-én a Kispesti AC barátságos mérkőzést játszott a Hungária úti pályán a Vasas ellen. A piros-feketék Körmendy és Fürstner góljaival 2–1-re verték a riválist. Érdekesség, hogy a kispestiek kapuját Faragó György védte, aki nem más, mint az első kispesti aranycsapat kapusának Faragó Lajosnak az édesapja.
50 éve:
1974. augusztus 22-én a Spanyolországban túrázó Bp. Honvéd ötezer néző előtt 7–1-re verte a Sociedad Deportiva Huesca együttesét. A kispesti gólokat Pál József (3), Kozma Mihály (2) és Weimper István (2) szerezték.
25 éve:
1999. augusztus 20-án a PNB (Professzionális Nemzeti Bajnokság), 3. fordulójában a Bozsik Stadionban a Kispest-HFC meglepetésre gólnélküli döntetlent játszott a Gázszer FC ellen.
Csapataink eredményei:
Merkantil Bank Liga:
Budapest Honvéd FC–FC Ajka 1–2
NB III, Dél-Keleti csoport:
Kecskeméti TE—Budapest Honvéd FC II 3–0
Felkészülési mérkőzés, nők
Agram Zagreb–Budapest Honvéd FC 2–2





