Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Újabb Honvéd-bomba

Újabb Honvéd-bomba

Klub

Megjelenés: 2021. 09. 30. 15:13Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Kölcsönfigyelő – Szabó Alex után ezúttal Eördögh András lába sült el

Hétközi fordulót rendeztek az NB II-ben, kölcsönfigyelő rovatunkban pedig megnézzük, hogyan teljesítettek a Honvéd-játékosok a szerdai játéknapon.

Boros Roland, Eördögh András, Horváth Milán (BFC-Siófok): nemrég még arról számoltunk be, hogy a Siófok idénybeli első győzelmét szerezte meg, most már győzelmi szériáról beszélhetünk, ezúttal a Győrt verte meg Domján Attila együttese 4–1-re. Boros Roland nem volt kerettag, Eördögh András egy óriási góllal szerezte meg a vezetést a Balaton-partiaknak, emellett végig a pályán volt, ahogy Horváth Milán is végigjátszotta a mérkőzést.


Fazekas Lóránt, Tóth Péter (Békéscsabai Előre 1912 FC): hátrányból fordított idegenben a Békéscsaba a Csákvár ellen (2–1), ezzel első meccsét nyerte a szezonban a viharsarki alakulat. Fazekas Lóránt kispados volt, Tóth Péter nem került be a keretbe.

Kocsis Dominik (Diósgyőri VTK): ismét döntetlent játszott a DVTK, ezúttal a III.Kerület csapatát fogadták Kondás Elemérék, a találkozó 1–1-el ért véget. Kocsis Dominik az 59. percben állt be.

László Dávid (Budafoki MTE): zsinórban harmadik vereségét könyvelhette el a Budafok, miután a Szolnok 1–0-ra győzött. László Dávid mind a 90 percet a pályán töltötte.

Szabó Alex (Szolnoki MÁV FC): az előbb említett találkozón a Szolnok hárommeccses nyeretlenségi sorozatot szakított meg, 1–0-ra nyertek Csábi József tanítványai. Szabó Alex végigjátszotta az összecsapást.

Tóth-Gábor Kristóf (Szombathelyi Haladás FC): nem született gól a Szombathelyi Haladás szentlőrinci látogatásán. Tóth-Gábor Kristóf az első félidőben kapott lehetőséget.

2021. 09. 30. 15:13Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub