A hétközi Martfű ellen aratott ötgólos győzelem után a Szegedi VSE vendége volt Kovács Gábor csapata az NB III. Dél-Keleti csoportjának 6. fordulójában.
A hazaiak Beretka révén a 25. percben előnybe kerültek, ám a szünet előtt Hetyei szezonbeli első találatával egalizálni tudott csapatunk. A szünet után nem sokkal büntetőhöz jutottak a szegediek, melyet Kéri értékesített is, ám szűk tíz perccel később újra jött a válasz, ezúttal Hancz Dominik talált be, akárcsak szerdán. Újabb gól már nem született, így pontosztozkodással zárult a találkozó.
A szezon során nem először játszottunk 2–2-t Szegeden, a második fordulóban a Szeged-Csanád G. A. II. otthonában ugyanezzel a végeredménnyel zárult bajnoki mérkőzésünk.
Az NB III-ban a válogatott szünet alatt sem lesz megállás, szeptember 7-én a Gyula érkezik a Magyar Futball Akadémiára.
NB III. DÉL-KELETI CSOPORT, 6. FORDULÓ
SZEGEDI VSE–BUDAPEST HONVÉD II. 2–2 (1–1)
SZEGED: Zelman – Tóth D. (Kormányos, 80.), Dobronoky (Doszkocs, 74.), Rádai, Beretka (Sorin-Iount, 65.), Albert (Kelemen, 65.), Mezei, Nagy B. (Csamangó, 74.), Benyó, Farkas, Kéri. Vezetőedző: Mészáros Zoltán
HONVÉD II.: Matyi – Sebe, Csernák, Gáspár (Bogdán, 67.), Hancz, Csilus, Hetyei, Petrók (Molnár-Czétényi, 58.), Horváth B. (Paksai, 84.), Forró (Tasi, 84.), Balázs. Vezetőedző: Kovács Gábor
Gól: Beretka (25.), Kéri (47. – tizenegyesből), illetve Hetyei (44.), Hancz (56.)





