Háromheti szünet után, április 3-án, szombaton folytatódik az NB I-es bajnokság. A Bp. Honvéd az Újpest FC-t fogadja az Új Hidegkuti Stadionban. A Honvéd pályaválasztása mellett eddig 106 találkozóra került sor, melyeken 31 kispesti győzelem született – ezek közül most három sikeres találkozót idézünk fel.
1943.08.29.: Kispest–Újpest 4–2
A csapat jó idénykezdése megmozgatta a kispesti szurkolókat, közel ötezren már jóval a mérkőzés kezdete előtt kivándoroltak a pályára, a meccs kezdetén pedig több mint 7 ezren biztatták a piros-feketéket. Az első félidőben az Újpest kezdett jobban, de a 19. percben Egresi révén a Kispest szerzett vezetést. A lilák nagyobb sebeségre kapcsoltak az egyenlítés érdekében, de az Olajkár I., Csizmadia védőpáros biztosan állt a lábán, ha pedig rajtuk is túljutottak a vendégtámadók, Bozsik István, Bozsik Cucu bátyja állta az útjukat a kapuban. A kispesti retesz egészen a 30. percig jól működött, akkor Zsengellér kiegyenlítette a lilák hátrányát. Három perccel később azonban Egresi újra a piros-feketéket juttatta előnyhöz.
A második félidőt a Kispest kezdte jobban, a 47. percben Mészáros révén gólt szereztünk. Zsengellérnek még sikerült szépítenie, de a meccs hajrájában Mészáros újabb találatával legyőztük az Újpestet. A Kispest nemcsak lendületesebben, lelkesebben, gólra törőbben, hanem okosabban is játszott ellenfelénél.
Kispest: Bozsik I – Olajkár I, Csizmadia – Zalai, Pünkösdi, Urhegyi – Egresi, Nemes, Mészáros, Badics, Nonn. Edző: Titkos Pál
1949.11.13.: Kispest–Újpest 4–1
Ragyogó mérkőzést láthatott az a tízezer néző, aki kilátogatott Kispestre. A csúszós, vizes talaj ellenére magas színvonalú játékot hozott a rangadó. A piros-feketék bebizonyították, hogy nem véletlenül állnak a táblázat élén.
A 33. percben Cserjés szerzett vezetést a Kispestnek, aki csak Horváth sérülése miatt került a csapatba, majd a félidő utolsó percében Gyulai növelte a kispestiek előnyét. A 66. percben a mezőny legjobbja, Bozsik lőtt látványos gólt. Három perc múlva az Újpest Tóth révén szépített, a végeredményt pedig a 73. percben Puskás állította be.
A Kispest ereje ezúttal is a támadósorban volt. A csatárok nagyszerűen futballozva négy gólt szereztek, pedig az újpesti védelem nem játszott rosszul. A lilák csatársora viszont nem bírt a lelkesen és sokszor önfeláldozóan játszó kispesti védőkkel.
Kispest: Ruzsa – Rákóczi, Patyi, Tóth III – Bozsik, Bányai – Cserjés, Gyulai, Budai I, Puskás, Babolcsay. Edző: id. Puskás Ferenc
2017.08.12.: Budapest Honvéd–Újpest FC 2–1
A Budapest Honvéd a Bozsik Stadionban fogadta az Újpestet. A bajnokcsapatból többen is távoztak, Koszta Márk, Dusan Vasiljevic, Hidi Patrik, Vernes Richárd és Zsótér Donát máshol folytatta pályafutását, utóbbi éppen az ellenfél, Újpest sorait erősítette. A kispadon a sikeredző Marco Rossit a holland Eric van der Meer váltotta.
Az Újpest kezdett jobban és a 8. percben meg is szerezték a vezetést. Zsótér a bal oldalon befelé húzott, majd 15 méterről a bal alsó sarokba tekerte a labdát (0–1). A gólszerző sportszerűen nem ünnepelte a gólját. A Honvéd támadott, de a masszív újpesti védelem mellett nem igazán tudtak helyzetbe kerülni a kispesti csatárok. A legveszélyesebb akciónk egy szabadrúgás utáni Baráth-fejes volt, ami a felső lécen csattant.
A második félidőben, ha nehézségek árán is, de fordítani tudott a Honvéd. A 73. percben Danilo egy remek csellel ment el a jobb oldalon, középre adott, ahol az érkező Lanzafame futtából, 7 méterről a kapuba lőtte a labdát (1–1). A hajrában jött a fordulat: Djordje Kamber egy kapu előtti kavarodás végén lőtt a kapuba. A hátralévő 10 percben az Újpest mindent megpróbált az egyenlítés érdekében, de a lila-fehérek nem tudták bevenni Gróf kapuját.
Honvéd: Gróf – Laczkó (Kabangu, 64.), Deák (Danilo, 46.), Lovric (Bobál, 64.), Baráth, Latifu – Nagy G., Kamber, Herjeczki – Eppel, Lanzafame. Vezetőedző: Eric van der Meer
Hazai statisztika
106 mérkőzés
31 győzelem
32 döntetlen
43 vereség
156 lőtt gól
193 kapott gól
Góllövőlista
Honvéd
12: Tichy Lajos
8: Puskás Ferenc
Újpest
15: Szusza Ferenc
10: Zsengellér Gyula
Legek
Legnagyobb győzelem: 6–0 (1986)
Legtöbb néző: 80 000 (1977)
Leghosszabb győzelmi sorozat: 5 mérkőzés (1947–1950)





