Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Újra edzésben

Újra edzésben

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc

Immár ismét Kispesten folytatja a felkészülést a Budapest Honvéd FC

A Paks elleni felkészüléssel zárta le a másfél hetes győri edzőtábort a Budapest Honvéd FC együttese, a találkozó után pedig két nap pihenőt kaptak a játékosok a szakmai stábtól, így kedden reggel kellett edzésre jelentkezni. A gyakorlásokat immár ismét Kispesten, a Honvéd központjában végzi a csapat, amely augusztus 16-án Felcsúton játssza majd a szezon első mérkőzését.

A keddi edzésen már Davide Lanzafame is részt vett, aki az elmúlt két hétben egyéni program szerint készült, most pedig már az első csapattal tréningezik, akárcsak Nagy Gergő, aki sportsérvműtétje és rehabilitációja után csatlakozott az együtteshez.

Combsérülése miatt egyelőre különmunkát végzett Szendrei Norbert, a térdét fájlaló Tóth-Gábor Kristóf, illetve a lábfejsérülése miatt hiányzó Berla Attila, míg a tavasszal keresztszalag-szakadást végző Banó-Szabó Bence továbbra is teljes gőzzel gyűri a rehabilitációs edzéseket, hogy minél hamarabb visszatérhessen.

A csapat péntekig minden nap tréningezik, szombaton felkészülési mérkőzés, vasárnap pedig rehabilitációs edzés vár a brigádra.

(Az edzésről készült fotógalériát a Facebook logójára kattintva nézhetitek meg.)


2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub