1., 40, 115.
A fentiek számok természetesen nem valamiféle lottósorsolás nyerőszámai, sokkal inkább a vasárnapi hazai szezonnyitóhoz és a mérkőzés kapcsán szervezett (ünnepi) programokhoz kapcsolódnak.
1. Kezdjük az elején, hiszen az augusztus 4-én sorra kerülő Budapest Honvéd FC–OPUS TIGÁZ Tatabánya találkozó csapatunk 1. hazai bajnokija a szezonban, s bízunk benne, hogy minél többet látogattok ki a találkozóra. A jegyeket online és személyes elővételben is megválthatjátok, a jegyinformációkról itt olvashattok.
40 éve nyerte meg a Budapest Honvéd a klubtörténelem hetedik bajnoki címét (Andrusch, Sallai, Nagy, Garaba, Varga, Sikesdi, Gyimesi, Détári, Bodonyi, Dajka, Esterházy – fújják sokan fejből a a névsort), amely egyben a második kispesti aranykorszak kezdete volt, hiszen kilenc szezon alatt hét bajnoki címet gyűjtöttünk be.
A 40 éves jubileum tiszteletére köszöntjük az 1983/1984-es bajnokcsapat tagjait, akikkel a mérkőzés előtt a Lipták Grundon találkozhattok 17:00–18:00 között (itt lesz lehetőségetek aláírásokat gyűjteni, közös fotókat készíteni), a szünetben pedig a pályára is kivonulnak a legendák.
115 esztendeje, 1909. augusztus 3-án a Kispesti AC-t és indult el ezzel (világhódító) útjára a kispesti labdarúgás, amely klasszisok során adta a sportágnak. Szeretett klubunk tizennégy bajnoki címet, nyolc kupagyőzelmet, egy Közép-európai Kupa-győzelmet ünnepelhetett és 103 játékost adott a magyar válogatottnak.
A klubszületésnap tiszteletére 16:00 órától különböző játékokkal, sportos programokkal készülünk nektek a Lipták Grundon, az Aranyoroszlán-szobornál. Lesz arcfestés, lufihajtogatás, ugrálóvár, fotocellás sebességmérő, emlékezetes képeket próbálhattuk meg reprodukálni és Honvéd-puzzle is vár titeket.
A HONVÉD–TATABÁNYA MÉRKŐZÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ PROGRAMOK
14:00: nyit a Honvéd Shop, ahol elérhető az új idegenbeli mezünk is
16:00: pénztárnyitás
16:00–19:00: kültéri programok a Lipták Grundon: arcfestés, lufihajtogatás, ugrálóvár, fotocellás sebességmérő, emlékezetes képek reprodukálása, Honvéd-puzzle
17:00–18:00: Legendák sátra az 1983/1984-es bajnokcsapat tagjaival
18:00: kapunyitás
19:00: Honvéd–Tatabánya Merkantil Bank Liga-mérkőzés
A félidőben: az 1983/1984-es bajnokcsapat köszöntése a pályán




