Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Újra élen az Öregfiúk

Újra élen az Öregfiúk

Klub

Megjelenés: 2025. 09. 30. 19:59Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

A riválisok botlása miatt átvette a vezetést a tabellán a Honvéd BKE.

Sérülés és egyéb okok miatt több kulcsembere is hiányzott a Honvéd BKE öregfiúk csapatának a BAK elleni mérkőzésen. Bábik, Máj, Lázár, Andric, Trembulyák, Lukács és Patkó nem tudtak pályára lépni, így a csapat ezúttal is erősen tartalékos összeállításban kezdte meg a mérkőzést. A győzelem azonban így sem forgott veszélyben.

A találkozó első negyedórájában a vendégek védekezése jól állta a Honvéd támadásait, és csak a 19. percben sikerült feltörniük azt: Youla megszerezte a vezetést (1–0). A szünet előtt Kovács Krisztián növelte az előnyt, így 2-0-ás hazai vezetésről vonultak pihenőre a csapatok.

A második félidőben a Honvéd dominálta a játékot, és Tóth Csaba két gyors gólja (58. és 68. perc) szinte eldöntötte a mérkőzést. Bár a vendégek a 67. percben szépítettek, a három pont sorsa már ekkor sem volt kétséges. A mérkőzés utolsó találatát Djordje Kamber szerezte, ezzel kialakítva a 5–1-es végeredményt.

A riválisok közül a Ferencváros idegenben 1–0-s, az MTK pedig hazai pályán 8–0-s vereséget szenvedett. Így a Honvéd egy hét után ismét átvette a vezetést a tabellán, 1 ponttal megelőzve az FTC, MTK, Pénzügyőr triót.

A következő fordulóban, október 7-én kedden, a B&K Mélykút csapata lesz a mieink ellenfele az Angyalföldi Sportközpontban.

Bár a mérkőzés időpontja majdnem egybeesett NB II-es csapatunk mérkőzésével, a fiúk időben értesültek az eredményről, az Aréna felől érkező morajlás egyértelmű jele volt a sikernek.

Öregfiúk I. osztály. 4. forduló

HONVÉD BKE — BAK 5–1 (2–0)

MFA Utánpótlás Központ. Vezette: Práth Dávid (Mindák Marcell, Szekeres Mátyás).

HONVÉD: Komora — Plókai, Kamber, Gálvölgyi, Erdei, — Csabankó (Tóth Cs.) Bárányos, Zana, Lannert, Kovács K. — Youla,

Edző Mursa Bálint

G: Tóth Cs. (2), Youla, Kovács K., Kamber, illetve Fábián.

2025. 09. 30. 19:59Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub