Fontos mérkőzés várt csapatunkra a Merkantil Bank Liga 17. fordulójában Budafokon, miután a kör rangadóján két üldözőnk, a Vasas és a Kecskemét egymás ellen lépett pályára. Ez azt jelentette, hogy egy esetleges győzelem esetén akár 7-8 pontosra is nőhetett volna az előnyünk a tabellán.
Feczkó Tamás ugyanakkor nem számíthatott a csapat legeredményesebb játékosára, a legutóbbi, Videoton FC Fehérvár elleni győzelemhez góllal és gólpasszal hozzájáruló Csontos Dominikra, védőnknek ugyanis összegyűlt az öt sárga lapja, ami egymeccses eltiltást vont maga után. Helyette rutinos védőnk, Branko Pauljevic került a kezdőcsapatba. Csontos mellett Csonka Bonifác, Pekár István, Sigér Ákos és Gyurcsó Ádám is a maródiak táborát ’erősítette’. A hangulatra nem lehetett panasz, közel telt ház fogadta a csapatokat, a vendégszektor pedig még az előzetesen vártnál is jobban megtelt.
A budafoki ambíciókat jól mutatta, hogy a találkozó egy lesgóllal indult. Aztán rendeztük sorainkat: az 5. percben Medgyes került helyzetbe, gyengébbik lábával azonban kapu mellé lőtt. A 8. percben Hangya ment el a bal szélen, majd tette át a labdát a hosszú oldalon érkező Ujvárynak, aki közvetlen közelről a hálóba bólintott, ezzel megszerezve első gólját a Honvéd első csapatában tétmeccsen (0–1). A 28. minutumban veszélyes ellentámadást vezettek a budafokiak, a ziccerben kilépő Kovács Dávid próbálkozását Tujvel spárgázta ki, előnyben tartva ezzel csapatunkat. A 34. percben egy szépségdíjas, passzokkal teli támadás végén Medgyes rontott ziccerben. A fordulást követően öt perc után Németh Márió végezhetett el veszélyes helyről szabadrúgást, ám ahelyett, hogy kapura tette volna, a tömegből kirobbanó Kovács Dávidnak passzolt, aki lekészített, Varga pedig elemi erővel, Tujvelnek esélyt sem adva bombázott a léc alá (1–1). A válasz hamar érkezhetett volna, öt percre rá ugyanis Medgyes végezhetett el egy büntetőt, de Hársfalvi érezte az irányt, óriási bravúrral védett, így maradt a döntetlen. Egyórányi játékot követően érezhetően növelni tudtuk a nyomást a Budafokon, előbb a csereként beálló Kállai távoli lövésénél Hársfalvi hárított, majd Kántor nagyszerűen visszafejelt labdájánál Szabó Tibor bólintott, a láthatóan remek napot kifogó Hársfalvi azonban a keresztlécre tolta a játékszert. A 78. percben Szamosi keresztlabdája után ismét Kállai tüzelt, kapu fölé. A 87. percben Kállai bedobása után Pinte elé pattant a labda, de tizenhatról támadónk is kapu fölé tüzelt. A hosszabbítás percei sem múltak el helyzet nélkül: Zuigeber ’úszott meg’ a jobb oldalon, majd tálalt Szamosi elé, de a lövése után sikerült tisztáznia a budafoki védőknek. A másik mérkőzésen a Vasas 2–0-s győzelmet aratott a Kecskemét ellen, ezzel pedig helyet cserélt a két együttes a tabellán, így 17 fordulót követően a Vasast három, a Mezőkövesdet öt, a Kecskemétet pedig hat ponttal előzzük meg a tabellán.
MERKANTIL BANK LIGA 2025/26, 17. FORDULÓ
Budafoki MTE–BUDAPEST HONVÉD FC 1–1 (0–1)
Promontor utcai stadion, 1100 néző. Vezette: Iványi Gábor (Szilágyi Norbert, Dobos Dominik).
Budafok: Hársfalvi – Selyem, Kálnoki-Kis, Debreceni, Lapu – Posztobányi (Jagodics, 86.), Németh M. (Bukta, 75.) – Rehó, Varga B. (Stumpf, 75.), Hajdú R. (Gyurkó, 63.) – Kovács D (Vasvári, 63.). Vezetőedző: Nikházi Márk
HONVÉD: Tujvel – Pauljevic, Baki, Szabó A. – Ujváry (Kállai, 61.), Szabó T., Szamosi, Hangya – Varga K. (Nyers, 61.), Kántor (Zuigeber, 72.), Medgyes (Pinte, 72.). Vezetőedző: Feczkó Tamás
G: Varga B. illetve Ujváry (8.)
Feczkó Tamás:
Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, szép gólt rúgtunk. Volt lehetőségünk megszerezni a második gólt is, de sajnos kimaradtak ezek a helyzetek. Az első félidő második része nagyon nem tetszett, mert a második labdákat egytől egyig a hazaiak gyűjtötték össze, a mi térfelünkön folyt a játék és a hazaiak akár ki is egyenlíthettek volna. A második játékrészt egy szenzációs góllal kezdték a hazaiak, de ezt követően úgy érzem, hogy ki-ki mérkőzés volt, ahol nekünk voltak nagyobb helyzeteink. A mérkőzés végén is több olyan helyzetünk volt, amit értékesítenünk kellett volna. A Budafok egy sokkal jobb csapat annál, amit a pozíciója mutat. Az első félidő alapján reális az eredmény, de a nagyobb helyzeteink miatt nyernünk kellett volna. Egy ponttal több van a nevünk mellett, a pohár azonban inkább félig üres.



