Ezen a héten is hoztunk nektek három emlékezetes mérkőzést a kispesti futballtörténelemből, ezúttal a december 20-26. közti találkozókról olvashattok, többek között egy tizenegyessel kivívott győzelemről a Volán ellen.
TICHY KÜLÖN TESTŐRT KAPOTT
1958.12.21.: Miskolci Vasutas SC–Bp. Honvéd 0–3 (0–2)
Miskolcon 7 ezer néző volt kíváncsi a Honvéd vendégjátékára. A formák alapján még a hazai szurkolók is fölényes vendéggyőzelmet vártak. A vasutasok a szezon egyik legjobb játékával rukkoltak elő, de ez is kevésnek bizonyult a kispestiekkel szemben. A miskolciak az első perctől kezdve biztonsági játékra rendezkedtek be. Tichy külön testőrt kapott, így a vendéglátók csak négy csatárral játszottak. A Honvéd hamar felismerte a miskolciak taktikáját, így Bozsik szinte hatodik csatárként szerepelt. A piros-fehérek többet támadtak, a hazai csapat csak a harmadik gól után lett bátrabb, két-három gólhelyzetük is akadt, de Faragó biztosan őrizte a kispestiek kapuját.
A 18. percben Machos labdájával Gilicz ment el a bal oldalon, beadását az érkező Kazinczy 6 méterről lőtte a kapu közepébe, 0–1. A 37. percben egy beívelt szöglet után ide-oda pattogott a labda a játékosok között, végül Machos 18 méteres, lapos lövése a bal kapufát érintve került a hálóba, 0–2. Az 59. percben Budai II közeli lövése Károlyiról kipattant Kazinczy elé, aki a vetődő kapus alatt lőtte be a harmadik találatot, 0–3.
Bp. Honvéd: Faragó – Törőcsik II., Bányai, Dudás – Bozsik, Törőcsik I. – Budai II., Kazinczy, Machos, Tichy, Gilicz.
Edző: Sós Károly
REPÜL A FŰRÉSZPOR
1977.12.21.: Kaposvári Rákóczi SC–Bp. Honvéd 1–2 (0–0)
A keményre fagyott pálya egy része fűrészporral volt felszórva, de alatta jeges volt a talaj, így sokszor furcsán pattant a labda. A Honvéd akár az első félidőben is eldönthette volna a két pont sorsát, de a kaposvári kapus, Buús három ízben is bravúrosan hárított. A hazaiak szoros emberfogással igyekeztek hatástalanítani a kispesti támadásokat, de a Honvéd játékosai technikai tudásukkal fölényben játszottak. Az első félidő gól nélkül telt el. A második játékrészben aztán fölénybe kerültek a vendégek, és a hazaiak nem tudták megakadályozni a kispestiek győzelmét.
A 70. percben szerezett vezetést a vendégcsapat. Bodonyi szöktette Gyimesit, a középpályás beadását Weimper négy méterről fejelte a jobb sarokba, 0–1. A 84. percben Pál az alapvonalról visszagurította a labdát Gyimesinek, akinek a beadását Kozma a bal sarokba fejelte, 0–2. A 86. percben Turai révén szabadrúgásból szépítettek a hazaiak, 1–2.
BHSE: Gujdár – Paróczai, Kocsis, Lukács, Varga I – Varga II (Gyimesi, 46.), Pintér, Nagy A. (Pál, 70.) – Bodonyi, Weimper, Kozma.
Edző: Tichy Lajos
DÖNTŐ BÜNTETŐ
1980.12.21.: Bp. Honvéd–Volán SC 1–0 (1–0)
A Bp. Honvéd, élve a hazai pálya adta lehetőséggel, támadószellemben, sokmozgásos játékkal futballozott. Az első félidőben szinte csak a vendégek térfelén pattogott a labda. Szép számmal helyzetek is adódtak, de azok ki is maradtak. A Volán játékosai ügyesen tömörültek a kapu előtt, emberfogással próbálták megakadályozni a kispestiek gólszerzését. A Honvéd 11-esből szerzett vezetést, és mint később kiderült, ez egyben a győztes találatot is jelentette. A 38. percben Kozmát a 11-es pontnál Hámori buktatta. A megítélt büntetőt Kuti félmagasan a kapu bal oldalába lőtte, 1–0.
BHSE: Gujdár – Paróczai, Garaba, Nagy A., Varga 5 – Gyimesi, Dajka, Kuti – Bodonyi (Csorba, 87.) Esterházy (Kerepeczki, 87.), Kozma.
Edző: Tichy Lajos.





