Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
UP-körkép: Bravúros fordítás Fehérváron; magabiztos győzelem az MTK vendégeként

UP-körkép: Bravúros fordítás Fehérváron; magabiztos győzelem az MTK vendégeként

Megjelenés: 2026. 05. 22. 21:00Olvasási idő: 3 perc
E-mailFacebook

U19-es együttesünk 3–2-es győzelmet aratott a Videoton FC Fehérvár vendégeként, míg U17-es csapatunk két góllal múlta felül az MTK-t. U16-os és U14-es korosztályunk szintén idegenben folytatta bajnoki szereplését: előbbi a Ferencváros, míg utóbbi a PFLA otthonában lépett pályára, azonban mindkét csapat pont nélkül távozott.

U19

U19-es együttesünk az MTK elleni vereség után a Videoton FC Fehérvár otthonában lépett pályára, ahol 3–2-es győzelmet aratott. Noha csapatunk Kovács Erik góljával már a 20. percben megszerezte a vezetést, ellenfelünk még félidő előtt fordítani tudott. Három perccel a rendes játékidő vége előtt azonban Balázs Teó révén sikerült az egyenlítés, majd Kecskés Barna a 90. percben beállította a 3–2-es végeredményt. Két fordulóval a bajnokság vége előtt korosztályos csapatunk a második helyen áll a tabellán, a listavezető MTK előnye öt pont.

Kiemelt bajnokság, 20. forduló

Videoton FC Fehérvár–Budapest Honvéd FC 2–3 (2–1)

Honvéd: Balogh – Balázs, Horváth, Schön, Komlósi (Hideg 70.), Miták, Kovács (Rankó 70.), Szelényi (Tasi 60.), Meskó, Kecskés, Milicz

G: Kovács (20.), Balázs (87.), Kecskés (90.)

Bogdánfi Márton, vezetőedző:

„A legnagyobb feladat a héten az volt, hogy mentálisan frissüljünk, és újra megtaláljuk a motivációnkat a múlt heti eredménytelenség után. Más célokat tűztünk ki, amelyeknek az első állomása ez a fehérvári mérkőzés volt. Sok hibával játszottunk, de ami a legfontosabb: a srácok ismét mindent megtettek, és az utolsó pillanatig hittek a sikerben.”

U17 

Az U17-es sorozatban Petrók Viktor csapata Varga Zalán góljával és Érsek Patrik duplájával 3–1-es sikert aratott a listavezető MTK Budapest vendégeként. Együttesünk 38 ponttal harmadik a tabellán, a következő fordulóban Várda Labdarúgó Akadémiát fogadjuk az akadémián.

Kiemelt bajnokság, 20. forduló

MTK Budapest–Budapest Honvéd FC 1–3 (0–3)

Honvéd: Liziczay – Russnák, Csörgő, Varga-Sós, Szőke (Szanka 75.), Érsek, Molnár, Domján, Kovács (För 75.), Varga (Baki 84.), Balaskó (Bokor 66.)

G: Varga (8.), Érsek (24.), (44.)

Petrók Viktor, vezetőedző:

„Az első félidőben szinte minden játékfázis jól működött, külön öröm, hogy középső zónából hatékonyan tudtunk kezdeményezően előrevédekezni, amire az elmúlt időszakban nagy hangsúlyt fektettünk. Több helyzetünk is adódott, sajnos ezeket nem mindig használtuk ki jól. A második játékrész már kevésbé tetszett: többet kellett volna birtokolnunk a labdát, a kinyíló területek miatt túlságosan első szándékból szerettünk volna támadni, és a befejező fázisban, illetve a kapu előtt nem mindig hoztunk jó döntéseket. Összességében jó mérkőzést játszottunk, ahol mindkét csapat a futballra törekedett. Gratulálok a csapatnak a felfogáshoz, hozzáálláshoz, játékhoz, és persze a győzelemhez.”

U16

U16-os csapatunk háromgólos vereséget szenvedett a Ferencváros vendégeként. Vezetőedzőnk, Körtvélyesi István kiemelte: együttese jó felfogásban futballozott, s habár az első félidőben végig irányította a játékot, a lehetőségeit nem sikerült gólra váltani. Korosztályunk 46 ponttal a tabella élén áll, ám a kétpontos hátrányban lévő MTK két mérkőzéssel kevesebbet játszott, így csapatunknak csak akkor van esélye megnyerni a bajnokságot, ha szerdán a Gödöllői SK ellen itthon tartja a három pontot, riválisunk pedig a soron következő három mérkőzéséből legalább kettőt elveszít.

Kiemelt bajnokság, 21. forduló

Ferencvárosi TC–Budapest Honvéd FC 3–0 (1–0)

Honvéd: Czinki – Marinyák, Érsek (Völgyi 68.), Barton (Meggyes 46.), Horváth-Garaba, Solymos, Kardos, Hegyes, Jakab (Vérten 46.), Rotár (Domány 46.), Hajagos (Babalola 81.)

Körtvélyesi István, vezetőedző:

„Igazi rangadóhangulatú mérkőzést játszottunk az FTC ellen. Nagyon jó felfogásban és magas minőségben léptünk pályára. Az első félidőben végig domináltunk, azonban a kiállítás teljesen átalakította a mérkőzést. A második játékrészben a mentalitásunk és a játékunk minősége ellenfelünk fölé emelt minket, ugyanakkor a lehetőségeinket nem sikerült gólra váltani, csak a kapufáig jutottunk. Gratulálok a csapat mentalitásához és játék minőségéhez, de meg kell tanulni a fölényt érvényesíteni és akkor az ilyen mérkőzésekből reális eredmény tud születni.”

U14 

Múlt szombaton került megrendezésre a korábban elhalasztott PFLA elleni bajnoki mérkőzés: csapatunk kétgólos vereséget szenvedett a felcsútiak otthonában. Marte Miron góljával a 20. percben megszereztük a vezetést, azonban a félidő előtt a házigazdáknak sikerült egalizálniuk, a fordulást követően pedig fordítaniuk. Djordje Kamber csapata az utolsó fordulóban a DVSC-t fogadja az akadémián.

Kiemelt bajnokság, 23. forduló

PFLA–Budapest Honvéd FC 3–1 (1–1)

Honvéd: Mező – Oláh-Sebők, Horváth (Tóth 48.), Marte, Oke (Gerencsér 56.), Babos, Kamber, Kovács (Keindl 68.), Kovács (Palaga 56.), Rácz, Hanzély

G: Marte (20.)

Djordje Kamber, vezetőedző

„Jól kezdtük a mérkőzést, és időben sikerült megszereznünk a vezetést. Jól kontrolláltuk az ellenfelünket a középső zónában. Sok hosszú labdával és beadással próbálkoztak, ezeket jól hárítottuk, azonban egy ilyen szituáció után szerencsétlenül reagáltunk, amiből gólt kaptunk. Továbbra is nehézséget jelent a labdakihozatal, sok a technikai hiba és a rossz pozíciófelvétel, ami miatt nem tudjuk kellően veszélyeztetni az ellenfél kapuját. A második félidőben sokkal jobban irányítottuk a mérkőzést, több veszélyes kontratámadásunk is volt, de nem sikerült gólt szereznünk. Az ellenfél kihasználta a kisebb koncentrációs hibánkat, és gólokat szerzett. Lejátszottunk még egy hasznos mérkőzést, amely sokat fog segíteni a játékosok és a csapat jövőbeli fejlődésében.”

2026. 05. 22. 21:00

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Somogyi Tamás szeptember legjobbja

Somogyi Tamás szeptember legjobbja

Az elnökség szavazatai alapján szeptemberben mindössze 17 éves támadó középpályásunk érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat.

2026. 10. 29. | Első csapat

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub