Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Út a döntőig

Út a döntőig

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc

Még 1 nap – 16 évvel ezelőtt is bejutott a kupafináléba a Honvéd

Még két nap és másodszor is elindul a 2019–2020-as labdarúgó szezon. A koronavírus miatt két hónapig csend honolt a labdarúgópályákon, de szombaton – még, ha zárt kapuk előtt is – újra izgulhatunk a csapatunkért. A Budapest Honvéd ezúttal vendégként látogat az Új Hidegkuti Stadionba, ahol az MTK-val vívja a Magyar Kupa-elődöntő első mérkőzését. A kezdésig hátralévő időszakban pedig minden nap jelentkezünk a napok számához kapcsolódó érdekességgel.

Davide Lanzafame ötöse, majd Tichy Lajos, Kozma Mihály és a többiek négyese után az 1980-as évekbe utazunk vissza a hármas, majd az 1970-es évek a kettes szám kíséretében, visszaszámlálásunk pedig az új évezredben, az egyes számmal zárul.

Egyszer fordult elő, a Budapest Honvéd történetében, hogy a másodosztályból a Magyar Kupa döntőjébe küzdötte magát az együttes. 2004-ben először az NB III-as Gyirmót SE volt a mieink ellenfele. A meccset Bábik, Kozarek, Dobos és Vámosi góljaival 4–0-ra megnyertük. A következő fordulóban nehezebb dolga volt a piros-feketéknek, a Soroksár ellen a rendes játékidőben 1–1 volt az eredmény, a hosszabbításban nem esett gól, tizenegysekkel viszont a Honvéd jutott tovább. A következő fordulóban Borgulya, Vén és Budovinszky góljaival Szentesen nyertünk 3–0-ra, majd ugyan ilyen különbséggel Vadócz, Borgulya és Horváth Péter góljaival a Tuzsért is búcsúztattuk. Az elődöntőben a Zalaegerszeget fogadtuk Kispesten, és Drobnjak duplájával 2–1-re vertük a zalaiakat. A döntőben a bajnok Ferencváros volt az ellenfelünk, a zöld-fehérek 3–1-re megnyerték a finálét, a gólunkat Bábik Tibor szerezte.

S bár cikkünkben egy másodosztályú finalista példáját hoztuk, bízunk benne, hogy ezúttal a történetnek az a fele valósul meg, amely szerint a Honvéd bejut a kupadöntőbe. Klubunk eddig tizennyolc finálét játszott, 19 érmével a sorozat negyedik legeredményesebb együttese, és reméljük, jövő kedden ismét döntőbe jutásét ünnepelhetünk!

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub