1955 októberében a Franciaországba készülő Bp. Honvéd a Racing Paris elleni barátságos meccse előtt az NB I 21. fordulójában a Vasas Izzó csapatával találkozott. A meccset a Megyeri úti Dózsa-stadionban rendezték 8 ezer néző előtt. A Honvéd a bajnoki címért, a Vasas Izzó a kiesés ellen küzdött.
A Honvéd repülő rajtot vett, tíz perc elteltével már 3–0-ra vezetett. Az 5. percben szögletrúgás után Kocsis közelről, kapásból úgy lőtt a bal sarokba, hogy a labda a lécről pattant a hálóba (0–1). Két perc elteltével Czibor szöktette Tichyt, a középcsatár 10 méterről leadott lövése Ruzsáról laposan a kapu közepébe pattant (0–2). A Honvéd óriási mezőnyfölényben játszott az Izzó ebben az időszakban nem tudott kibontakozni. A 10. percben Puskás átadását Kocsis négy méterről kapásból a jobb alsó sarokba bombázta (0–3).
Az első negyedórában úgy látszott, hogy a piros-fehérek nagy gólkülönbségű győzelmet aratnak. A háromgólos vezetés után a Honvéd visszavett az iramból, a Vasas Izzó nagy becsvággyal, lelkesen harcolva időnként egyenrangú ellenfele volt a piros-fehéreknek. Rontotta a kispestiek helyzetét, hogy Czibor Zoltán megsérült és a 37. percben elhagyta a pályát, ettől kezdve a kispestiek tíz emberrel folytatták a játékot.
Szünet után a 47. percben Kincses révén az Izzó szépített (1–3). A gól fellelkesítette az újpesti együttest, amely több veszélyes támadást is vezetett. A 61. percben siker koronázta a piros-kék próbálkozásokat, egy szöglet után Várnai lapos lövése talált utat Faragó kapujába. (2–3). A Honvéd még idejében észbe kapott és újra rákapcsolt. A 73. percben Puskás a baloldalról elvégzett szabadrúgását Machos öt méterről a jobb sarokba fejelte (2–4). A gól után felváltva támadtak a csapatok, de több gól már nem esett.
A találkozón Faragónak kevés védenivalója akadt, a gólokról nem tehetett. A hátvédsorból Lóránt emelkedett ki. Bozsik általában nagyszerűen futballozott, de volt, amikor percekre eltűnt. A csatársorban Czibor jól kezdett, de hamar megsérült. Kocsisnak ezúttal nem ment a játék. Puskás nagy akarattal küzdött sokat volt játékban.
Négy nappal később a piros-fehérek 5–3-ra legyőzték a Racing Parist. A szezon végén a Bp. Honvéd elhódította a bajnoki címet, a Vasas Izzó viszont búcsút mondott az első osztálynak.
1955. október 22., szombat
NB I, 21. FORDULÓ
VASAS IZZÓ–BP. HONVÉD 2–4 (0–3)
Megyeri út, Dózsa-stadion, 8000 néző
V: Palla (Bokor, Tölgyesi)
G: Kincses, Várnai, illetve Kocsis (2), Tichy, Machos.
Izzó: Ruzsa – Sólyom, Zalai, Hartmann – Színi, Városi – Kincses, Nagy, Várnai, Lelenka, Kemény.
Edző: Vincze Jenő
BHSE: Faragó – Rákóczi, Lóránt, Kotász – Bozsik, Bányai – Machos, Kocsis, Tichy, Puskás, Czibor.
Edző: Kalmár Jenő





